A kopaszság negatív jövőképe (Babilon A.D. vs Halálfutam)

Sokszor gondoltam már arra, hogy a filmbemutatók surranópályáján a hatalmas blockbusterek mellett mennyi igazgyöngy fut be a célba, amit a filmrajongó (?) nagyközönség szinte észre sem vesz, amit talán csak az igazi fanatikusok méltatnak figyelemre.

Pedig manapság rengeteg olyan mű kerül le a „gyártósorról”, ami legjobb esetben szinte azonnal a DVD megjelenéssel végzi, vagy (pl. Magyarországon) még úgy sem. Itt leginkább a franciákra gondolok, akik egyre jobban erősítenek a sci-fiben, de érdekes látványvilágú, meghökkentő műveik nem igazán jutnak el a nagyközönséghez (Gondolok itt a Halhatatlanokra, a Dante-01-re, vagy az Eden Log-Titokzatos fajra. Ezek egyébként valami csoda folytán nálunk is megjelentek – na persze csak DVD-n!). Pedig sokban űberelik amerikai rokonaikat, és egészen fantasztikus képi világgal dolgoznak. (Ezek alapjait még a nagy Luc Besson vetette meg az Ötödik elemmel, melynek méltó folytatása a Matrix és Stargate világára hajazó Halhatatlanok)

De beszéljünk inkább az alcímben hozott két idei műről. A Halálfutam megy a mozikban (gondolom mérsékelt sikerrel, bár az autós-trancsírozós dolgokra azért vevő a közönség), a Babilon, A.D. meg annyi negatív kritikát kapott a bemutató után, és a rendező Matthieu Kassovitz is annyit nyafogott a lehetetlen körülményekről, hogy náluk minimum DVD-n fog megjelenni. Jobb esetben.

És itt azonnal had jelentsem ki: nekem mind a kettő nagyon tetszett!!! Sőt: állítom, hogy mind a kettő több mint könnyen felejthető popcorn-mozi. (És Kassovitz ne nyafogjon, hogy nem vághatta kedvére a filmet – lehet, hogy így lett a legjobb!) Mert a zsigerig hatnak, és nem rágnak hülyén a szánkba mindent, hagyják, hogy gondolkodjunk (feltételezem, a Babilon bukásának egyik oka a nagyon mély amerikai IQ-ban keresendő – nem egyszer volt sikeres Európában olyan film, ami ott óriásit hasalt)

A nem is olyan távoli jövőben járunk, amikor a világ gazdaságilag összeomlik, óriási a munkanélküliség, káosz fenyeget mindent. Ekkor már nem egyértelmű, ki a jó és ki a rossz, csak a túlélés számít – az pszichoid, tudathasadásos antihősök világa ez. (A trendet olyan mágusok indították el az 1980-as évek elején, mint Ridley Scott az Aliennel és a Szárnyas fejvadásszal, vagy James Cameron a Terminátorral).

A Babilon, A.D. már címében hozza a lényeget. Babilon a káosz világát jelenti, az A.D (anno Domini), pedig a Krisztus utáni valamikort. Toorop (Vin „Halálos iramban, XXX” Diesel), az egykori zsoldos Moszkvában próbál meg életben maradni (nyulat sütve és kukázva), amikor Gorsky (Gerard Depardieau), az orosz maffia feje üzlete ajánl neki. Egy különös képességekkel megáldott/vert lányt kell átcsempésznie az Egyesült Államokba (ahol Tooropot egyébként kőrözik). Elkezdődik az Odüsszeia végig a lepusztult Oroszországon, a Bering-szoroson keresztül, míg elérünk a magába zárkózó, génmanipulációkkal életben tartott Amerikába. A poént nem lőném le, elég az, hogy hullnak rendesen az emberek, mire hősink célba érnek, és van enyhén szirupos befejezés is. (Nekünk meg talán ismerős lesz a sok Lada és Volga látványa, mint a szereplők fő közlekedési eszközei, valamint a hazánkban tucatjával látható lerobbant lakótelepek világa – bár a filmet Csehországban forgatták!)

A Halálfutam szintén lehetne „A.D.”, csak itt a keret jóval szűkebb. Jensen Ames (Jason „A szállító” Statham), az angol autóversenyző önhibáján kívül kerül börtönbe a gazdasági válság sújtotta Amerikában (micsoda finom utalás napjainkra!), ahol a fegyintézeteket irányító multinacionális cégek életveszélyes autóversenyek közvetítéséből kaszálnak óriási pénzeket.

A filmek kétféle látványvilággal operálnak: a Babilon finoman visszafogott, inkább csak sejtet, mégis szinte tapintható a hanyatlás (a híres CGV-re hajazó, páncélozott transzszibériai expressz nukleáris katasztrófáktól sújtott vidékeken halad keresztül, az amuri tigrisek is már a klónok klónjai, a beteg Amerikát pedig érzéketlen, a külföldiek DNS-ére programozott robotrepülőgépek védik). A Halálfutam szűk világa a Terminál-sziget (Óriási ötlet: a terminál a repülőterek és egyéb helyek ideiglenes várakozási övezete, ahogy a szigeten is a rabok csak ideig-óráig maradnak életbe), ahol a halálos autóversenyek zajlanak. Nem börtön, inkább lepusztult gyártelep, tele ravaszul elhelyezett csapdákkal, melyeket a beteg világnál is betegebb Henessy, az igazgatónő (Joan Allen) irányít szadisztikus kéjjel. Itt viszont nincs finomkodás, minden naturalisztikus, amit a videoklipp-szerű vágások még erősítenek is, leginkább az autós-számítógépes játékok kedvelőinek lesz ismerős.

Az antihősök szereposztása telitalálat: lényegében akár fel is lehetett volna cserélni őket. (Diesel nyugodtan eljátszhatta volna Statham, szerepét és fordítva.) Kigyúrt, agyontetovált figurák, s ahogy észrevettem, egyre inkább kopaszabbak. (Úgy látszik, ez most a trend.) Bár Statham finom angolsága azért kicsit kizökkentő, de Diesel jól hozza a figurában rejlő állatot, amit gyomorból jövő gurgulázó beszéde még fel is erősít (Figyelem! Véletlenül se a szinkronos verziót!). Jensen és Toorop a modern barbárság világában él, ahol csak a nyers erő számit, ahol csak úgy lehetünk jók, ha rosszak vagyunk. A kommunikáció minimális, hisz senki sem hallgat az észérvekre, az érzelmek lehetetlenek, mert a külvilág erői azonnal megfosztanak minket mindenféle gyöngédség és szeretet lehetőségétől Így az ő győzelmük is csak időleges, hiába kap mindkét film undorítóan giccses és szirupos befejezést. A hangsúly a törés-zúzáson, a csontok recsegésén, a vadul bömbölő motorokon és fegyvereken van, s semmi nem hagy illúziót a felől, hogy semmi esélyünk sincs túlélni. Nagyon beteg, mégis ismerős világ.

Az viszont mindegyik mű gyengéje – sajnos -, hogy a fő figurák mellett elsikkadnak a mellékalakok. Dieselnek sem igazi társa, sem igazi ellenfele nincs (hisz sem a scientologiára – véletlenül? - erősen hasonlító szektát vezető papnő, sem Gorsky nem az), még az Aurorát játszó ismeretlen színésznő, vagy a profi Michelle Yeoh (Rebekka nővér) sem tud felnőni hozzá. Statham maximum az igazgatónővel van egy súlycsoportban, mert a mellé navigátornak beosztott Case (Natalie Martinez) egyetlen erénye és szerepe, hogy kegyetlenül jó a feneke. (Igaz, a filmben el is hangzik: a nézők a jó csajokat és a csúcs autókat szeretik!) A többi alak meg csak papírmasé, eltaposható figura.

Így marad a mindent elsöprő látvány: a kemény utcai harcok és a feltuningolt verdák ütközései (amire a film végén még figyelmeztetnek is: otthon meg se próbáljuk), s azt hiszem, semmi sem ment meg majd minket a folytatástól, az extra-DVD-től és a rendezői változattól.