A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe, de emellett az egyik legelterjedtebb ünnep is a Földön. A hozzá kapcsolódó szokásokat, hagyományokat gyakran még a nem keresztények is megtartják (pl. a karácsonyfa-állítás Japánban). De vajon tudjuk-e, mióta történik mindez?
Bár Krisztus születésének pontos évét és dátumát nem ismerjük (a tudomány mai álláspontja szerint valamikor Kr.e.7-4 között, mivel az 500-as évek közepén élt Dionysius Exiguus apát – a keresztény időszámítás megteremtője – kissé félreszámolta magát), az ókeresztények már egész korán (az első lejegyzett dátum Kr.u. 137) ünnepelték, de változó ünnep volt, azaz a különböző közösségek az év különböző szakaszaiban tartották. A 4. században aztán széles körben elterjedt a január 6-án, Vízkeresztkor való megemlékezés, majd a kereszténység megerősödésével - lényegében propagandisztikus célból - a század közepére lett december vége az időpontja.
A téli napforduló (december 21.) ugyanis különleges szerepet töltött be az ókori kultúrákban (legalábbis ott, ahol változtak az évszakok!). Már a sumerok és akkádok ünnepelték a hosszú éjszakák végét és az egyre növekvő nappalokat, a görögök Kroniának nevezték, amit a rómaiak Saturnaliára „latinosítottak”, zenével, tánccal, kocsiversenyekkel téve emlékezetesebbé. A 2-3. században aztán kezdett elterjedni a Római Birodalomban az iráni Mithras kultusza, a meghaló és feltámadó perzsa fényistené, aki legyőzi a sötétséget jelképező bikát. A 270-es években Aurelianus császár nemcsak a Birodalmat rázta gatyába, de egységes vallást is kívánt alapítani – így vezette be a Győzhetetlen Nap (Sol Invictus) kultuszát, melynek ünnepe december 25-e lett. A kedvelt Mithrasszal azonosított Sol Invictus egyre népszerűbb lett, a későbbi keresztény Nagy Constantinus őt tekintette sokáig védőistenének (Abba most ne menjünk bele, hogy az Augustushoz hasonló államszervező munkát végző császár megtérésének legendája is erősen a keresztény propaganda körébe sorolható). A 313-as türelmi rendelet (ami – megint szemben a közhiedelemmel – nem volt törvény, csupán szimpla megegyezés két rivalizáló társcsászár – Constantinus és Licinius – között) után először a níceai zsinaton (325) merült fel Krisztus születésének hivatalos megünneplése, de még ekkor sem dátumhoz kötve. Aztán 350-ben I. (Szent) Gyula pápa rendelte el, hogy december 25-én kell megünnepelni, talán azért, hogy a pogány hagyományok talpa alól kihúzza a talajt. De talán megerősítendő azt az (egyébként később eretneknek tekintett) Origenész egyházatyától származó tételt is, hogy miként a Föld a Nap melegétől kel életre, a világ is Isten fényétől virágzik, s így Krisztus is az isteni kisugárzás. Azaz maga Krisztus a Győzhetetlen Nap! (Ez a napszimbolika tükröződik később a gótikus katedrálisok építésében is)
A pápai rendeletet azonban nem fogadta mindenhol egyforma lelkesedés. Ezért van az, hogy az ortodoxok és egyéb nem katolikus felekezetek (koptok, drúzok, örmények stb.) a mai napig január 6-át tekintik karácsony napjának. Sőt, a spanyolok is ekkor ünnepelnek, pedig ők katolikusok! Aztán Luther Márton karácsonyfát állított, őt követte Magyarországon 1824-ben Brunszvik Teréz grófnő – a történet innen már jól ismert...
December 25-én tehát karácsony. Mit is lehetne tanácsolni az ünnepre? Úgy gondolom semmiképp sem azt, hogy rohanjunk az utolsó pillanatban is a fogyasztás szentélyeibe, egymást taposva, anyázva, vérbe forgó szemekkel. Inkább azt, amit az az ember mondott, akire – állítólag! – ekkor emlékezni szoktunk:
Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!
Minden más tanács felesleges. Így ezt ajánlom én is. Neked, és Neked is. A szomszédaidnak, és a barátaidnak, a tömött áruházakban sorban álló, és ezért átkozódó sokaknak. A hatalomért egymás torkát elvágni kész politikusoknak, és a kommentekben acsargó frusztráltaknak. A Hanuka megzavarását élvező zavart lelkeknek, vagy a romatelepeken végigmasírozó, magukat magyarnak és kereszténynek hazudó megtévedteknek. A fiuknak és lányoknak, a családosoknak és a magányosoknak – akik talán csak egyetlen gyertya lángja mellett ücsörögnek. A szegények és elesettek között élő papnak, szerzetesnek, és a püspöknek, aki talán néha kicsit messzire kerül a tanítástól. A tanárnak és diáknak, kicsinek és nagynak, mindenkinek, akinek jelent valamit ez nap.
Mindenkinek. Hogy a következő év sokkal jobb legyen!
Békés, Áldott Karácsonyt, és Boldog Új Évet!
