Amikor a Bellum Atlantis ötlete megfogalmazódott bennem, bevallom, utána olvastam az elsüllyedt kontinensekről szóló témának. Bizonyára nem árulok el nagy újdonságot, hogy sem az ál-, fél- és egész tudományok világában nem csak két kötetnyi íródott róluk, s a különböző népek mitológiáiban is se szeri, se száma a hasonló dolgoknaknak. Atlantiszon kívül létezik Mu földje, Lemúria, sőt, tulajdonképpen a bibliai Jelenések Könyvében megfogalmazott Mennyei Jeruzsálem leírása is ide sorolható. Így letettem róla, hogy ezek valamelyikét írjam meg, inkább kitaláltam a magam Atlantiszát, akárcsak Mórus Tamás Utópiát, vagy Campanella Napállamot, de Voltaire Eldorádójáról se feledkezzünk meg.
Itt, most nem az a cél, hogy bizonygassuk, vajon a mítoszoknak mennyi a valós alapja, mennyi nem, inkább gondolkozzunk el azon, miért hasonlóak annyira a komoly szerzők által írott „utópiák”, s a különböző népek elsüllyedt kontinensei.
A kulcsgondolat: a tökéletes/tökéletesedő társadalomba vetett hit.
Ha most nagyon okoskodni akarnék, azt mondanám, az emberiség történetét négy dolog kísérte/kíséri végig: a szegénység-gazdagság ellentéte, az ezekből fakadó irigység, az önzés-hatalomvágy és a gyűlölködés. Ugyanakkor hasonló súlyt tesz ki a szépség iránti rajongás, a tolerancia, a szeretet és megbocsátás, s az embereket mindig is foglalkoztatta, hogyan lehetne az előbbieket kikapcsolni az utóbbiak javára. Valahogy mindig is úgy képzelték, az ember inkább az utóbbiakra hajlik („Az ember alapvetően jó!”), mégis gyakran mintha az előbbiek lennének túlsúlyban. És ez a vélekedés teljesen független a különböző vallási rendszerektől!
Ezért, ezekre a gyötrő kérdésekre válaszolva születhetett meg Atlantisz és a többi világ legendája. Olyan országok ezek, ahol megvalósulhat a jóság, s az abból fakadó tökéletesség, s bármilyen furcsa: minden kor embere ezt a magas szintű technikai civilizációtól remélte. A technikai fejlettség az, ami kiküszöbölheti a szegénységet, irigységet, hatalomvágyat, ami minden embert hozzásegít képességei kibontakozásához. Minden történelmi korban, minden vallásban ott a vágy, hogy a rosszat kiküszöbölje a világból, hogy az embert („ez őrült sár, ez istenarcú lény” – Vörösmarty: Emberek), a benne lévő kettősséget is pozitív irányba mozdítsa el.
A világ a technika fejélődésével azonban nem lett jobb, kiderült: a technikai civilizáció nem hozza el a világ általános javulását, s az ember bármennyire is akarja: a technokrata megváltás elmarad.
Ezért a tökéletesnek álmodott társadalmak sem küszöbölhetik ki a bajokat, mintha önmagukat generálnák nemzedékről nemzedékre, azaz nem valósítható meg az elképzelt tökéletes társadalom. Mindig csak utópiák maradnak, amit a valóság rabságába vetett emberek álmodnak újra és újra.
Így nem maradt más hátra, minthogy ezek a világok elpusztuljanak „földrengések, vihar és szökőár által.”
Csak a legenda és a hit él tovább.
2008. október 27., hétfő
2008. október 20., hétfő
A kopaszság negatív jövőképe (Babilon A.D. vs Halálfutam)
Sokszor gondoltam már arra, hogy a filmbemutatók surranópályáján a hatalmas blockbusterek mellett mennyi igazgyöngy fut be a célba, amit a filmrajongó (?) nagyközönség szinte észre sem vesz, amit talán csak az igazi fanatikusok méltatnak figyelemre.
Pedig manapság rengeteg olyan mű kerül le a „gyártósorról”, ami legjobb esetben szinte azonnal a DVD megjelenéssel végzi, vagy (pl. Magyarországon) még úgy sem. Itt leginkább a franciákra gondolok, akik egyre jobban erősítenek a sci-fiben, de érdekes látványvilágú, meghökkentő műveik nem igazán jutnak el a nagyközönséghez (Gondolok itt a Halhatatlanokra, a Dante-01-re, vagy az Eden Log-Titokzatos fajra. Ezek egyébként valami csoda folytán nálunk is megjelentek – na persze csak DVD-n!). Pedig sokban űberelik amerikai rokonaikat, és egészen fantasztikus képi világgal dolgoznak. (Ezek alapjait még a nagy Luc Besson vetette meg az Ötödik elemmel, melynek méltó folytatása a Matrix és Stargate világára hajazó Halhatatlanok)
De beszéljünk inkább az alcímben hozott két idei műről. A Halálfutam megy a mozikban (gondolom mérsékelt sikerrel, bár az autós-trancsírozós dolgokra azért vevő a közönség), a Babilon, A.D. meg annyi negatív kritikát kapott a bemutató után, és a rendező Matthieu Kassovitz is annyit nyafogott a lehetetlen körülményekről, hogy náluk minimum DVD-n fog megjelenni. Jobb esetben.
És itt azonnal had jelentsem ki: nekem mind a kettő nagyon tetszett!!! Sőt: állítom, hogy mind a kettő több mint könnyen felejthető popcorn-mozi. (És Kassovitz ne nyafogjon, hogy nem vághatta kedvére a filmet – lehet, hogy így lett a legjobb!) Mert a zsigerig hatnak, és nem rágnak hülyén a szánkba mindent, hagyják, hogy gondolkodjunk (feltételezem, a Babilon bukásának egyik oka a nagyon mély amerikai IQ-ban keresendő – nem egyszer volt sikeres Európában olyan film, ami ott óriásit hasalt)
A nem is olyan távoli jövőben járunk, amikor a világ gazdaságilag összeomlik, óriási a munkanélküliség, káosz fenyeget mindent. Ekkor már nem egyértelmű, ki a jó és ki a rossz, csak a túlélés számít – az pszichoid, tudathasadásos antihősök világa ez. (A trendet olyan mágusok indították el az 1980-as évek elején, mint Ridley Scott az Aliennel és a Szárnyas fejvadásszal, vagy James Cameron a Terminátorral).
A Babilon, A.D. már címében hozza a lényeget. Babilon a káosz világát jelenti, az A.D (anno Domini), pedig a Krisztus utáni valamikort. Toorop (Vin „Halálos iramban, XXX” Diesel), az egykori zsoldos Moszkvában próbál meg életben maradni (nyulat sütve és kukázva), amikor Gorsky (Gerard Depardieau), az orosz maffia feje üzlete ajánl neki. Egy különös képességekkel megáldott/vert lányt kell átcsempésznie az Egyesült Államokba (ahol Tooropot egyébként kőrözik). Elkezdődik az Odüsszeia végig a lepusztult Oroszországon, a Bering-szoroson keresztül, míg elérünk a magába zárkózó, génmanipulációkkal életben tartott Amerikába. A poént nem lőném le, elég az, hogy hullnak rendesen az emberek, mire hősink célba érnek, és van enyhén szirupos befejezés is. (Nekünk meg talán ismerős lesz a sok Lada és Volga látványa, mint a szereplők fő közlekedési eszközei, valamint a hazánkban tucatjával látható lerobbant lakótelepek világa – bár a filmet Csehországban forgatták!)
A Halálfutam szintén lehetne „A.D.”, csak itt a keret jóval szűkebb. Jensen Ames (Jason „A szállító” Statham), az angol autóversenyző önhibáján kívül kerül börtönbe a gazdasági válság sújtotta Amerikában (micsoda finom utalás napjainkra!), ahol a fegyintézeteket irányító multinacionális cégek életveszélyes autóversenyek közvetítéséből kaszálnak óriási pénzeket.
A filmek kétféle látványvilággal operálnak: a Babilon finoman visszafogott, inkább csak sejtet, mégis szinte tapintható a hanyatlás (a híres CGV-re hajazó, páncélozott transzszibériai expressz nukleáris katasztrófáktól sújtott vidékeken halad keresztül, az amuri tigrisek is már a klónok klónjai, a beteg Amerikát pedig érzéketlen, a külföldiek DNS-ére programozott robotrepülőgépek védik). A Halálfutam szűk világa a Terminál-sziget (Óriási ötlet: a terminál a repülőterek és egyéb helyek ideiglenes várakozási övezete, ahogy a szigeten is a rabok csak ideig-óráig maradnak életbe), ahol a halálos autóversenyek zajlanak. Nem börtön, inkább lepusztult gyártelep, tele ravaszul elhelyezett csapdákkal, melyeket a beteg világnál is betegebb Henessy, az igazgatónő (Joan Allen) irányít szadisztikus kéjjel. Itt viszont nincs finomkodás, minden naturalisztikus, amit a videoklipp-szerű vágások még erősítenek is, leginkább az autós-számítógépes játékok kedvelőinek lesz ismerős.
Az antihősök szereposztása telitalálat: lényegében akár fel is lehetett volna cserélni őket. (Diesel nyugodtan eljátszhatta volna Statham, szerepét és fordítva.) Kigyúrt, agyontetovált figurák, s ahogy észrevettem, egyre inkább kopaszabbak. (Úgy látszik, ez most a trend.) Bár Statham finom angolsága azért kicsit kizökkentő, de Diesel jól hozza a figurában rejlő állatot, amit gyomorból jövő gurgulázó beszéde még fel is erősít (Figyelem! Véletlenül se a szinkronos verziót!). Jensen és Toorop a modern barbárság világában él, ahol csak a nyers erő számit, ahol csak úgy lehetünk jók, ha rosszak vagyunk. A kommunikáció minimális, hisz senki sem hallgat az észérvekre, az érzelmek lehetetlenek, mert a külvilág erői azonnal megfosztanak minket mindenféle gyöngédség és szeretet lehetőségétől Így az ő győzelmük is csak időleges, hiába kap mindkét film undorítóan giccses és szirupos befejezést. A hangsúly a törés-zúzáson, a csontok recsegésén, a vadul bömbölő motorokon és fegyvereken van, s semmi nem hagy illúziót a felől, hogy semmi esélyünk sincs túlélni. Nagyon beteg, mégis ismerős világ.
Az viszont mindegyik mű gyengéje – sajnos -, hogy a fő figurák mellett elsikkadnak a mellékalakok. Dieselnek sem igazi társa, sem igazi ellenfele nincs (hisz sem a scientologiára – véletlenül? - erősen hasonlító szektát vezető papnő, sem Gorsky nem az), még az Aurorát játszó ismeretlen színésznő, vagy a profi Michelle Yeoh (Rebekka nővér) sem tud felnőni hozzá. Statham maximum az igazgatónővel van egy súlycsoportban, mert a mellé navigátornak beosztott Case (Natalie Martinez) egyetlen erénye és szerepe, hogy kegyetlenül jó a feneke. (Igaz, a filmben el is hangzik: a nézők a jó csajokat és a csúcs autókat szeretik!) A többi alak meg csak papírmasé, eltaposható figura.
Így marad a mindent elsöprő látvány: a kemény utcai harcok és a feltuningolt verdák ütközései (amire a film végén még figyelmeztetnek is: otthon meg se próbáljuk), s azt hiszem, semmi sem ment meg majd minket a folytatástól, az extra-DVD-től és a rendezői változattól.
Pedig manapság rengeteg olyan mű kerül le a „gyártósorról”, ami legjobb esetben szinte azonnal a DVD megjelenéssel végzi, vagy (pl. Magyarországon) még úgy sem. Itt leginkább a franciákra gondolok, akik egyre jobban erősítenek a sci-fiben, de érdekes látványvilágú, meghökkentő műveik nem igazán jutnak el a nagyközönséghez (Gondolok itt a Halhatatlanokra, a Dante-01-re, vagy az Eden Log-Titokzatos fajra. Ezek egyébként valami csoda folytán nálunk is megjelentek – na persze csak DVD-n!). Pedig sokban űberelik amerikai rokonaikat, és egészen fantasztikus képi világgal dolgoznak. (Ezek alapjait még a nagy Luc Besson vetette meg az Ötödik elemmel, melynek méltó folytatása a Matrix és Stargate világára hajazó Halhatatlanok)
De beszéljünk inkább az alcímben hozott két idei műről. A Halálfutam megy a mozikban (gondolom mérsékelt sikerrel, bár az autós-trancsírozós dolgokra azért vevő a közönség), a Babilon, A.D. meg annyi negatív kritikát kapott a bemutató után, és a rendező Matthieu Kassovitz is annyit nyafogott a lehetetlen körülményekről, hogy náluk minimum DVD-n fog megjelenni. Jobb esetben.
És itt azonnal had jelentsem ki: nekem mind a kettő nagyon tetszett!!! Sőt: állítom, hogy mind a kettő több mint könnyen felejthető popcorn-mozi. (És Kassovitz ne nyafogjon, hogy nem vághatta kedvére a filmet – lehet, hogy így lett a legjobb!) Mert a zsigerig hatnak, és nem rágnak hülyén a szánkba mindent, hagyják, hogy gondolkodjunk (feltételezem, a Babilon bukásának egyik oka a nagyon mély amerikai IQ-ban keresendő – nem egyszer volt sikeres Európában olyan film, ami ott óriásit hasalt)
A nem is olyan távoli jövőben járunk, amikor a világ gazdaságilag összeomlik, óriási a munkanélküliség, káosz fenyeget mindent. Ekkor már nem egyértelmű, ki a jó és ki a rossz, csak a túlélés számít – az pszichoid, tudathasadásos antihősök világa ez. (A trendet olyan mágusok indították el az 1980-as évek elején, mint Ridley Scott az Aliennel és a Szárnyas fejvadásszal, vagy James Cameron a Terminátorral).
A Babilon, A.D. már címében hozza a lényeget. Babilon a káosz világát jelenti, az A.D (anno Domini), pedig a Krisztus utáni valamikort. Toorop (Vin „Halálos iramban, XXX” Diesel), az egykori zsoldos Moszkvában próbál meg életben maradni (nyulat sütve és kukázva), amikor Gorsky (Gerard Depardieau), az orosz maffia feje üzlete ajánl neki. Egy különös képességekkel megáldott/vert lányt kell átcsempésznie az Egyesült Államokba (ahol Tooropot egyébként kőrözik). Elkezdődik az Odüsszeia végig a lepusztult Oroszországon, a Bering-szoroson keresztül, míg elérünk a magába zárkózó, génmanipulációkkal életben tartott Amerikába. A poént nem lőném le, elég az, hogy hullnak rendesen az emberek, mire hősink célba érnek, és van enyhén szirupos befejezés is. (Nekünk meg talán ismerős lesz a sok Lada és Volga látványa, mint a szereplők fő közlekedési eszközei, valamint a hazánkban tucatjával látható lerobbant lakótelepek világa – bár a filmet Csehországban forgatták!)
A Halálfutam szintén lehetne „A.D.”, csak itt a keret jóval szűkebb. Jensen Ames (Jason „A szállító” Statham), az angol autóversenyző önhibáján kívül kerül börtönbe a gazdasági válság sújtotta Amerikában (micsoda finom utalás napjainkra!), ahol a fegyintézeteket irányító multinacionális cégek életveszélyes autóversenyek közvetítéséből kaszálnak óriási pénzeket.
A filmek kétféle látványvilággal operálnak: a Babilon finoman visszafogott, inkább csak sejtet, mégis szinte tapintható a hanyatlás (a híres CGV-re hajazó, páncélozott transzszibériai expressz nukleáris katasztrófáktól sújtott vidékeken halad keresztül, az amuri tigrisek is már a klónok klónjai, a beteg Amerikát pedig érzéketlen, a külföldiek DNS-ére programozott robotrepülőgépek védik). A Halálfutam szűk világa a Terminál-sziget (Óriási ötlet: a terminál a repülőterek és egyéb helyek ideiglenes várakozási övezete, ahogy a szigeten is a rabok csak ideig-óráig maradnak életbe), ahol a halálos autóversenyek zajlanak. Nem börtön, inkább lepusztult gyártelep, tele ravaszul elhelyezett csapdákkal, melyeket a beteg világnál is betegebb Henessy, az igazgatónő (Joan Allen) irányít szadisztikus kéjjel. Itt viszont nincs finomkodás, minden naturalisztikus, amit a videoklipp-szerű vágások még erősítenek is, leginkább az autós-számítógépes játékok kedvelőinek lesz ismerős.
Az antihősök szereposztása telitalálat: lényegében akár fel is lehetett volna cserélni őket. (Diesel nyugodtan eljátszhatta volna Statham, szerepét és fordítva.) Kigyúrt, agyontetovált figurák, s ahogy észrevettem, egyre inkább kopaszabbak. (Úgy látszik, ez most a trend.) Bár Statham finom angolsága azért kicsit kizökkentő, de Diesel jól hozza a figurában rejlő állatot, amit gyomorból jövő gurgulázó beszéde még fel is erősít (Figyelem! Véletlenül se a szinkronos verziót!). Jensen és Toorop a modern barbárság világában él, ahol csak a nyers erő számit, ahol csak úgy lehetünk jók, ha rosszak vagyunk. A kommunikáció minimális, hisz senki sem hallgat az észérvekre, az érzelmek lehetetlenek, mert a külvilág erői azonnal megfosztanak minket mindenféle gyöngédség és szeretet lehetőségétől Így az ő győzelmük is csak időleges, hiába kap mindkét film undorítóan giccses és szirupos befejezést. A hangsúly a törés-zúzáson, a csontok recsegésén, a vadul bömbölő motorokon és fegyvereken van, s semmi nem hagy illúziót a felől, hogy semmi esélyünk sincs túlélni. Nagyon beteg, mégis ismerős világ.
Az viszont mindegyik mű gyengéje – sajnos -, hogy a fő figurák mellett elsikkadnak a mellékalakok. Dieselnek sem igazi társa, sem igazi ellenfele nincs (hisz sem a scientologiára – véletlenül? - erősen hasonlító szektát vezető papnő, sem Gorsky nem az), még az Aurorát játszó ismeretlen színésznő, vagy a profi Michelle Yeoh (Rebekka nővér) sem tud felnőni hozzá. Statham maximum az igazgatónővel van egy súlycsoportban, mert a mellé navigátornak beosztott Case (Natalie Martinez) egyetlen erénye és szerepe, hogy kegyetlenül jó a feneke. (Igaz, a filmben el is hangzik: a nézők a jó csajokat és a csúcs autókat szeretik!) A többi alak meg csak papírmasé, eltaposható figura.
Így marad a mindent elsöprő látvány: a kemény utcai harcok és a feltuningolt verdák ütközései (amire a film végén még figyelmeztetnek is: otthon meg se próbáljuk), s azt hiszem, semmi sem ment meg majd minket a folytatástól, az extra-DVD-től és a rendezői változattól.
2008. október 17., péntek
XXL- a pornó nélküli pornó diadala
Nemrég a celebekről és valóság show-król elmélkedtem, s úgy gondoltam, ezeket nem lehet alulmúlni. De tévedtem. Itt az újabb förtelem, terroristatámadás a jóízlés és a normális szórakoztatás ellen, a kereskedelmi televíziók egymás alulmúlása, a gagyiság diadala.
Szóval: XXL
Normális embernek erről maximum egy nagyméretű pulóver, illetve a „felnőttfilmeket"sugárzó csatorna jut az eszébe, nem a TV2 szórakoztató show(?)műsora, Árpa Attila tálalásában.
Őszinte leszek: képtelen voltam végignézni az első adást. (Pedig nagyon akartam, annyira "izgatott" a beharangozó!) Ugyanis nem értettem, miről van szó. Nem értettem, mi értelme összegyúrni Bagi-Nacsát az Irígy Hónaaljmiriggyel, Kern Andrást Kamarás Ivánnal és hogy jön ide Szikora Robi legsziruposabb slágere?
Persze az elején már megmondták: cél a nézettség növelése! Csak ne olyan rohadt görcsösen csinálták volna! A Popdarálós Kovács Áron művi spontaneitással még dalra is fakadt e témában, az ismert slágert a „Kétszer kettő néha ötöt” átkínrímelve a TV2-re és a sikerre. Amit ennek a műsornak hoznia kell.
Kellene. (És most ne térjünk ki arra, hogy Kovács Á. Kopott farmerja egyáltalán nem passzolt a funkció nélkül lötyögő revügörlökhöz!)
Korábban mondtam: van az a pénz! Úgy tűnik Kern Andrásnak és Kamarás Ivánnak is, hogy nevüket adják a rettenethez. Igaz Kern annyira jó (rettenetesen tisztelem!), hogy próbálja menteni a menthetőt (egy-két – amúgy senki által nem értett Woody Allenes poénnal), de Kamarás kb. annyira vicces, mint az orrbukó jegesmedve. Hiába no: nem ez az ő terepe, nem egy stand-up-comedy sztár. Suszter és a kaptafa...
És persze mindezt élő, egyenes adásban (- állítólag: hisz oly gyorsan öltöznek át színészeink, hogy azt csak Superman tudná elvégezni). Így még kirívóbb a szerencsétlenkedés.
Jó, jó! Értem én a lényeget: amolyan Saturday Night Live-ot akartak, kontrát a Showderre és Fábryra. De ha egyszer nem megy, akkor minek erőltetni? Vagy jobban kellene tanulmányozni az alapanyagot! Nem szégyen az!
Talán Kern találta el legjobban a lényeget a felvezető konferanszban: „A Top 2-es mezőnyben a TV2 a második helyen van.” Slussz-passz. Minek tovább ragozni, drága Attila!
Mert az egész sajna úgy sikerült, mint a tizedosztályú pornófilm: veszett fogcsikorgatás és erőlködés, élvezet nélkül. A végén meg csak a meleg levegő...
És állítólag lesz folytatása!...
Szóval: XXL
Normális embernek erről maximum egy nagyméretű pulóver, illetve a „felnőttfilmeket"sugárzó csatorna jut az eszébe, nem a TV2 szórakoztató show(?)műsora, Árpa Attila tálalásában.
Őszinte leszek: képtelen voltam végignézni az első adást. (Pedig nagyon akartam, annyira "izgatott" a beharangozó!) Ugyanis nem értettem, miről van szó. Nem értettem, mi értelme összegyúrni Bagi-Nacsát az Irígy Hónaaljmiriggyel, Kern Andrást Kamarás Ivánnal és hogy jön ide Szikora Robi legsziruposabb slágere?
Persze az elején már megmondták: cél a nézettség növelése! Csak ne olyan rohadt görcsösen csinálták volna! A Popdarálós Kovács Áron művi spontaneitással még dalra is fakadt e témában, az ismert slágert a „Kétszer kettő néha ötöt” átkínrímelve a TV2-re és a sikerre. Amit ennek a műsornak hoznia kell.
Kellene. (És most ne térjünk ki arra, hogy Kovács Á. Kopott farmerja egyáltalán nem passzolt a funkció nélkül lötyögő revügörlökhöz!)
Korábban mondtam: van az a pénz! Úgy tűnik Kern Andrásnak és Kamarás Ivánnak is, hogy nevüket adják a rettenethez. Igaz Kern annyira jó (rettenetesen tisztelem!), hogy próbálja menteni a menthetőt (egy-két – amúgy senki által nem értett Woody Allenes poénnal), de Kamarás kb. annyira vicces, mint az orrbukó jegesmedve. Hiába no: nem ez az ő terepe, nem egy stand-up-comedy sztár. Suszter és a kaptafa...
És persze mindezt élő, egyenes adásban (- állítólag: hisz oly gyorsan öltöznek át színészeink, hogy azt csak Superman tudná elvégezni). Így még kirívóbb a szerencsétlenkedés.
Jó, jó! Értem én a lényeget: amolyan Saturday Night Live-ot akartak, kontrát a Showderre és Fábryra. De ha egyszer nem megy, akkor minek erőltetni? Vagy jobban kellene tanulmányozni az alapanyagot! Nem szégyen az!
Talán Kern találta el legjobban a lényeget a felvezető konferanszban: „A Top 2-es mezőnyben a TV2 a második helyen van.” Slussz-passz. Minek tovább ragozni, drága Attila!
Mert az egész sajna úgy sikerült, mint a tizedosztályú pornófilm: veszett fogcsikorgatás és erőlködés, élvezet nélkül. A végén meg csak a meleg levegő...
És állítólag lesz folytatása!...
2008. október 15., szerda
Celeb-e vagyok?
Hatványpatkány barátom nemrég bloggolt egyet a legújabb slágerről: Celeb vagyok, ments ki innen! Mivel éppen csak belenéztem, a gondolataihoz nem nagyon tudnék hozzászolni, amúgy is lerágott csont, minden blogban és forumban elküldik melegebb éghajlatra ezeket a műsorokat.
Pedig nézik! Aki tagadja, az is. (Ezek szerint én is, hiszen tagadom... Hogy is van ez?...)
A "sztárok" pedig részt vesznek! Hogy miért? Pofon egyszerű: mert van az a pénz!
Az előbb említett műsor mindössze két pozitívummal bír szerintem: Benkő Dániellel és Horváth Évával! Benkő zseniális és üvölt róla, hogy ha ez kell nektek, legyen. Polírozgatok a paplan alatt és eljátszom az alkesz szexőrültet. Csak adjátok a lét, de k* sokat! Horváth Éva meg... hmmm.... Férfitársaim értik.
Viszont eszembe jutott valami. Ezekben a müsorokban szereplő emberek, a celebek (amilyen magyar szó egyébként tényleg nem létezik!) gyakorlatilag attól sztárok, hogy azt mondják róluk.
Vagyis: a média azt állítja. Mi meg elhisszük (mármint aki, mert én nem! de nem ám!)
Ebből következik, hogy celeb a Mónika showban feltűnő fogatlan asszony ("Te sinter!"), aki köpés közben feldől a székkel (komolyan: a You Tube-on az egyik legtöbbször letöltött videó!), vagy az időjárást eldaráló manöken ("Derűs napot!"- kint meg szakad az eső), meg a szakács, aki az egészséges kajáról beszél, miközben majd belefullad saját zsírjába. Meg a hírolvasó.
Na ettől kell megőrülni! Aki egy kicsit is nem beszáédhibás, és képes a tévében elolvasni három összefüggő mondatot, már "hiradósztár"! (Aztán majd főz és megy a dzsungelba "léggitározni")
De a másik oldal: ezek szerint én is celeb vagyok! Hisz engem is olvasnak, én is megnyilvánulok. Hogy ezt eddig nem vettem észre! Elképesztő!
Hahó, tévék, hírcsatornák! Főzök én minden este egyenes adásban, csak mentestek ki innen!
Mert nekem is van az a pénz! Van az a pénz!
Pedig nézik! Aki tagadja, az is. (Ezek szerint én is, hiszen tagadom... Hogy is van ez?...)
A "sztárok" pedig részt vesznek! Hogy miért? Pofon egyszerű: mert van az a pénz!
Az előbb említett műsor mindössze két pozitívummal bír szerintem: Benkő Dániellel és Horváth Évával! Benkő zseniális és üvölt róla, hogy ha ez kell nektek, legyen. Polírozgatok a paplan alatt és eljátszom az alkesz szexőrültet. Csak adjátok a lét, de k* sokat! Horváth Éva meg... hmmm.... Férfitársaim értik.
Viszont eszembe jutott valami. Ezekben a müsorokban szereplő emberek, a celebek (amilyen magyar szó egyébként tényleg nem létezik!) gyakorlatilag attól sztárok, hogy azt mondják róluk.
Vagyis: a média azt állítja. Mi meg elhisszük (mármint aki, mert én nem! de nem ám!)
Ebből következik, hogy celeb a Mónika showban feltűnő fogatlan asszony ("Te sinter!"), aki köpés közben feldől a székkel (komolyan: a You Tube-on az egyik legtöbbször letöltött videó!), vagy az időjárást eldaráló manöken ("Derűs napot!"- kint meg szakad az eső), meg a szakács, aki az egészséges kajáról beszél, miközben majd belefullad saját zsírjába. Meg a hírolvasó.
Na ettől kell megőrülni! Aki egy kicsit is nem beszáédhibás, és képes a tévében elolvasni három összefüggő mondatot, már "hiradósztár"! (Aztán majd főz és megy a dzsungelba "léggitározni")
De a másik oldal: ezek szerint én is celeb vagyok! Hisz engem is olvasnak, én is megnyilvánulok. Hogy ezt eddig nem vettem észre! Elképesztő!
Hahó, tévék, hírcsatornák! Főzök én minden este egyenes adásban, csak mentestek ki innen!
Mert nekem is van az a pénz! Van az a pénz!
2008. október 3., péntek
A Hihetetlen Hulk – és egyéb nyalánkságok
Jó, tudom, hogy késő, lefutott már, nem újdonság, de én csak most láttam! Van ilyen. Nehezen jutok el moziba, a család, a munka, egyebek – szóval értitek. Meg amúgy is mindenki írt már róla. De azért én is elmondom a magamét.
Eddig két olyan képregény-adaptációt láttam, ami azért odavágós volt: a Sin Cityt és a Batman: Kezdődik-et (A Sötét Lovag még lóg a levegőben – a fent említettek miatt nagyon úgy néz ki, meg kell várnom DVD-n. Ha csak nem bukom rá az illegális fájlcserélőkre, hogy gúvasszam a szemem egy kamerás verzión, vagy élvezzem az orosz szinkron fölé kevert magyar szinkront – az aláröhögésekkel és köhögésekkel. Mint a 80-as évek hangalámondásos videóin!)
Most viszont – a Vasember mellett, ami talán szintén megérne egy szösszenetet – itt van egy jópofa iparos munka. Azért mondom, mert Bruce Banner/Hulk nem épp a képregény-univerzum kimagasló teremtménye, még csak meg sem közelíti a –képregény – Peter Parker/Pókember és Bruce Wayne/Batman problematikusságát.
Banner-Hulk a tudathasadásos személyiség archetipusa – így mindent megírtak már róla. A képregényben egyszerű figura, a filmekben jelenlévő lelkizés és problematikusság nem erőssége. Ennek ellenére hálás, és filmre érett figura, hisz előző része mellett, valamikor a 70-es évek végén, 80-as évek elején (mármint a múlt – 20. – században!), még tévésorozat is készült belőle mérsékelt sikerrel és a kor színvonalán. (A ma már - szintén - senkinek semmit nem mondó Bill Bixby főszereplésével)
A benne rejlő konfliktuslehetőségeket Ang Lee vette észre, csinált is belőle – szerintem – egy igen ütős filmet. Ami annak rendje módja szerint bukott is Amerikában. Hiába, no: kevés volt az akció! Hulk meg épp arról híres, hogy tör és zúz. Így tehát a második rész sem a második, ínkább egy új film, ezért (ezt erősítve) a képregény figura jelzőjét illesztették a főcímhez: Incredible – Hihetetlen. Az akció duplájára nőtt, de hál’ istennek, a B.B.-t alakító Edward Norton jól hozza a skizofrén, szerencsétlen tudós, így a film nem süllyed a B-kategóriás popcorn mozik színvonalára. Sőt: vézna figurája hihetőbb is, mint Eric Bana ( a korábbi B.B.) robosztussága. Igaz, a szuperellenfél vonal kicsit erőltetett (Tim Roth megmaradhatott volna „csupán” felturbózott szuperkatonának), de hát New Yorkot minden ilyen típusi sztoriban le kell amortizálni.
Így, mivel a kritikák már amúgy is szanaszét szedték, csupán három mozzanatot had emeljek ki, ami üdítő volt, és nagyon tetszett:
1. Mivel Marvel produkcióról van szó (a Vasember mellet ez második saját gyártmányuk!), természetesen feltűnik a Marvel pápa (az összes szuperhős kitalálója), Stan Lee is egy cameo erejéig (a gyöngébbek kedvéért: ő az az öregember, aki megissza a B.B. vérével szennyezett narancslét). Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe, hogy keresse a többi Marvel-filmben is – biztos megtalálja!
2. Lou Ferigno szerepeltetése egy cameoban. A név persze ma már nem mond senkinek semmit, de Lou Ferigno volt az a testépítő, aki az egykori tévésorozatban játszotta a zöld melákot. (Aki nem tudná: a hulk szó ezt jelenti!) Itt, most egyetemi biztonsági őrt alakít, akit B.B. egy pizzával kenyerez le, hogy bemehessen. Gondolom, így már érthető, miért mondja távozáskor: „Te vagy a legjobb”.
3. Robert „Tony Stark – Vasember” Dovney Jr. villanása a film végén: „Összeállítok egy csapatot” – Megelőlegezi az állítólag 2011-ben bemutatandó Bosszú Angyalai filmet, amiben az összes Marvel figura szerepel majd.
És ne beszéljük arról, hogy a filmben a hadsereg a Stark-művekkel áll kapcsolatban, illetve a szuperkatona-szérum is visszatérő fordulat (pl. Amerika Kapitány is ennek köszönheti születését – bár őt kicsiny hazánkban talán csak a 90-es évek fanatikus képregény-olvasói ismerhetik).
Ám ami biztos: B.B. most már biztosan uralja Hulkot és az átváltozást – úgyhogy tuti a harmadik rész. A kérdés csak az, annak mi lesz a címe?
Eddig két olyan képregény-adaptációt láttam, ami azért odavágós volt: a Sin Cityt és a Batman: Kezdődik-et (A Sötét Lovag még lóg a levegőben – a fent említettek miatt nagyon úgy néz ki, meg kell várnom DVD-n. Ha csak nem bukom rá az illegális fájlcserélőkre, hogy gúvasszam a szemem egy kamerás verzión, vagy élvezzem az orosz szinkron fölé kevert magyar szinkront – az aláröhögésekkel és köhögésekkel. Mint a 80-as évek hangalámondásos videóin!)
Most viszont – a Vasember mellett, ami talán szintén megérne egy szösszenetet – itt van egy jópofa iparos munka. Azért mondom, mert Bruce Banner/Hulk nem épp a képregény-univerzum kimagasló teremtménye, még csak meg sem közelíti a –képregény – Peter Parker/Pókember és Bruce Wayne/Batman problematikusságát.
Banner-Hulk a tudathasadásos személyiség archetipusa – így mindent megírtak már róla. A képregényben egyszerű figura, a filmekben jelenlévő lelkizés és problematikusság nem erőssége. Ennek ellenére hálás, és filmre érett figura, hisz előző része mellett, valamikor a 70-es évek végén, 80-as évek elején (mármint a múlt – 20. – században!), még tévésorozat is készült belőle mérsékelt sikerrel és a kor színvonalán. (A ma már - szintén - senkinek semmit nem mondó Bill Bixby főszereplésével)
A benne rejlő konfliktuslehetőségeket Ang Lee vette észre, csinált is belőle – szerintem – egy igen ütős filmet. Ami annak rendje módja szerint bukott is Amerikában. Hiába, no: kevés volt az akció! Hulk meg épp arról híres, hogy tör és zúz. Így tehát a második rész sem a második, ínkább egy új film, ezért (ezt erősítve) a képregény figura jelzőjét illesztették a főcímhez: Incredible – Hihetetlen. Az akció duplájára nőtt, de hál’ istennek, a B.B.-t alakító Edward Norton jól hozza a skizofrén, szerencsétlen tudós, így a film nem süllyed a B-kategóriás popcorn mozik színvonalára. Sőt: vézna figurája hihetőbb is, mint Eric Bana ( a korábbi B.B.) robosztussága. Igaz, a szuperellenfél vonal kicsit erőltetett (Tim Roth megmaradhatott volna „csupán” felturbózott szuperkatonának), de hát New Yorkot minden ilyen típusi sztoriban le kell amortizálni.
Így, mivel a kritikák már amúgy is szanaszét szedték, csupán három mozzanatot had emeljek ki, ami üdítő volt, és nagyon tetszett:
1. Mivel Marvel produkcióról van szó (a Vasember mellet ez második saját gyártmányuk!), természetesen feltűnik a Marvel pápa (az összes szuperhős kitalálója), Stan Lee is egy cameo erejéig (a gyöngébbek kedvéért: ő az az öregember, aki megissza a B.B. vérével szennyezett narancslét). Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe, hogy keresse a többi Marvel-filmben is – biztos megtalálja!
2. Lou Ferigno szerepeltetése egy cameoban. A név persze ma már nem mond senkinek semmit, de Lou Ferigno volt az a testépítő, aki az egykori tévésorozatban játszotta a zöld melákot. (Aki nem tudná: a hulk szó ezt jelenti!) Itt, most egyetemi biztonsági őrt alakít, akit B.B. egy pizzával kenyerez le, hogy bemehessen. Gondolom, így már érthető, miért mondja távozáskor: „Te vagy a legjobb”.
3. Robert „Tony Stark – Vasember” Dovney Jr. villanása a film végén: „Összeállítok egy csapatot” – Megelőlegezi az állítólag 2011-ben bemutatandó Bosszú Angyalai filmet, amiben az összes Marvel figura szerepel majd.
És ne beszéljük arról, hogy a filmben a hadsereg a Stark-művekkel áll kapcsolatban, illetve a szuperkatona-szérum is visszatérő fordulat (pl. Amerika Kapitány is ennek köszönheti születését – bár őt kicsiny hazánkban talán csak a 90-es évek fanatikus képregény-olvasói ismerhetik).
Ám ami biztos: B.B. most már biztosan uralja Hulkot és az átváltozást – úgyhogy tuti a harmadik rész. A kérdés csak az, annak mi lesz a címe?
Napló vagy blog?
Sokan kérdezték, miért nem írok sűrűbben a blogba. A válasz: azért, mert blogon én nem a béna magyarítást értem: internetes napló. Persze tudom, hogy sokan épp e célból köpdösik tele a netet, talán mert közléskényszerüket senki sem hallgatja meg. Engem még - szerencsére - nem fenyeget ez a veszély.
Persze irogathatnék napi aktualitásokról, fikázhatnám a valóságshow sztárokat és sorozatokat, politizálhatnék, de ezt megteszik helyettem mások, és már réges-rég kiábrándultam ezekből a témákból.
Így maradnak azok a dolgok, amik hatással voltak/vannak rám, fontosnak érzem őket, illetve említésre méltóak. De, mivel nem napi rendszerességgel zuhannak rám, hanem csak hébe-hóba, így én is csak ilyenkor tudok reflektálni rájuk.
Így – drága barátaim – maradni fog a havi egy-két bejegyzés, vagy annyi sem. Sajnálom, tudom, hogy nem növeli a nézettségem, de ezzel nem is ez volt a célom.
Aki viszont kitart, nem bánja meg.
Ezért álljon is itt mindjárt egy sláger...
Persze irogathatnék napi aktualitásokról, fikázhatnám a valóságshow sztárokat és sorozatokat, politizálhatnék, de ezt megteszik helyettem mások, és már réges-rég kiábrándultam ezekből a témákból.
Így maradnak azok a dolgok, amik hatással voltak/vannak rám, fontosnak érzem őket, illetve említésre méltóak. De, mivel nem napi rendszerességgel zuhannak rám, hanem csak hébe-hóba, így én is csak ilyenkor tudok reflektálni rájuk.
Így – drága barátaim – maradni fog a havi egy-két bejegyzés, vagy annyi sem. Sajnálom, tudom, hogy nem növeli a nézettségem, de ezzel nem is ez volt a célom.
Aki viszont kitart, nem bánja meg.
Ezért álljon is itt mindjárt egy sláger...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)