(Gyorsan, mielőtt valaki megkérdezné: csak azért nem írok bemutatása után rögtön egy filmről, ami megérint, mivel nagyon ritkán jutok el moziba, így meg kell várnom, amíg kijön DVD-n. :))
Az ismert legenda ötszázezredik feldolgozása, néha olyan már, mint a gumicsont. Csak rágni lehet, rágni…
Ha jól számolom, ez a mester harmadik történelmi munkája, s valljuk be – istenem, mostanában valahogy csak ilyen filmek jutnak el hozzám! – mind közül a legszarabb. Pedig az elején még reménykedtem…
Kezdetben volt a Gladiátor… Az még tetszett, annak ellenére, hogy nem jó történelemmel foglalkozó embernek történelmi filmet nézni. Mert azonnal felbődül a moziban: ez nem úgy volt, ez mekkora marhaság. Szóval – a történelmi tények önkényes megcsavarása ellenére – ez még jó volt. Volt történet, volt látvány, lehetett izgulni. Hogy megérdemelte-e az Oscart – ezt mindenki döntse el maga (Szerintem annyira azért nem, de csitt!).
Aztán jött a Mennyei királyság. Itt még mindig volt izgalom és látvány, noha a hiányos, vagy talán szánt szándékkal kifacsart történelmi ismeretek már nagyon szúrták a szemet ( két dolog: Ibellini Balian soha nem volt kovács Franciaországban, egész életét a Szentföldön, Balduin király mellett töltötte el, Chatillon Rajnald pedig Antiochia hercege volt – igaz később száműzték – nem pedig a templomosok nagymestere – és a többi hülyeséget is hagyjuk inkább). Ennek ellenére képes voltam megnézni nem csak egyszer.
És ím, az ősi legenda, amiről azt gondolná az ember, nem lehet elrontani (kivéve a Kevin Costner féle verziót –de azon legalább lehetett röhögni). Pedig igen! Mert először is: se látvány, se izgalom (talán nem ért rá a CGI-csapat?).
Noha oly bíztatóan kezdődött: pl. Oroszlánszívű Richárd meghal az elején! Egy Robin Hood történet esetében ez a legnagyobb szentségtörés, hisz derék hősünk ált. abban az időben küzd a gonosz János herceg ellen, míg Richárd a Szentföldön harcol, illetve raboskodik később mindenfelé. Ám a történetek végén mindig hazatér, igazságot szolgáltat hőseinknek, aki boldogan… Itt viszont pofon vágva a legenda, Richárd úgy hal meg, ahogy a nagy könyvben írva vagyon – dörzsöltem a tenyerem: ebből tök jó film lesz!
Aztán jön Godfrey meg a francia Fülöp Ágost. Aki mit tesz isten: marhára vágyik Anglia elfoglalására. (Hogy honnan, mely forrásból az ötlet – rejtély!) Innentől követhetetlen bénázások, több szálon futó cselekmény, amik valahogy nem is kapcsolódnak egymáshoz, és nem értjük, mi a fenének kellenek a franciáknak a béna János még bénább alattvalói. Hogy aztán egy kb. 20 főt felvonultató csatajelenetben (a la normandiai partraszállás vérszegény kiadása) visszaküldjék a csiga (bocs kagyló!) zabálókat a tengerbe. Ennyi, vége.
A „segítem a szegényeket, elveszek a gazdagoktól” mindössze egyszer fordul elő, a jóságos földesúr (hol volt ilyen a 12. században, istenem?!), együtt dolgozik hű jobbágyaival, a végén meg kommunát alapítanak az erdőben. (Induló eretnekmozgalom?)
Ha pedig a Robin Hood történetek alapvonását, a bravúros íjászatot keressük – hát azt hiába keressük. Mint ahogy azt is: mi a fenét akart ezzel az egésszel a mester?
No és a szereplők! Miért volt annyira muszáj Russel Crowe? Legalább oly rossz a szerepben, mint Kevin Costner. Csak mert jó Maximus volt és hozott pár Oscart? Egy majd ötvenes fazonnak soha nem hiszem el a harmincas éveinek elején járó Robint, bármennyire is ki legyen gyúrva! És Mariann/Marion Cate Blanchett? Inkább korosodó apácának néz ki a szerepben, mint harcos amazonnak (de nyilazni azért tud!). Mark Strong hozza a szokásos gonoszt, csak épp se súlya, se feladata nincs – a végén meg nagy kínnal csak megölik. Akár a filmet. (Talán a matuzsálem Max von Sydow ér valamit, de az a gyalázatos kardlengetés a végén…)
Szóval: Ridley Scottot azonnal odaparancsolni az Alien prequereljéhez, és soha többé nem engedni történelmi filmet rendezni! Mert a végén még Hófehérke és a hét törpe lesz a százéves háborúból!
Az ismert legenda ötszázezredik feldolgozása, néha olyan már, mint a gumicsont. Csak rágni lehet, rágni…Ha jól számolom, ez a mester harmadik történelmi munkája, s valljuk be – istenem, mostanában valahogy csak ilyen filmek jutnak el hozzám! – mind közül a legszarabb. Pedig az elején még reménykedtem…
Kezdetben volt a Gladiátor… Az még tetszett, annak ellenére, hogy nem jó történelemmel foglalkozó embernek történelmi filmet nézni. Mert azonnal felbődül a moziban: ez nem úgy volt, ez mekkora marhaság. Szóval – a történelmi tények önkényes megcsavarása ellenére – ez még jó volt. Volt történet, volt látvány, lehetett izgulni. Hogy megérdemelte-e az Oscart – ezt mindenki döntse el maga (Szerintem annyira azért nem, de csitt!).
Aztán jött a Mennyei királyság. Itt még mindig volt izgalom és látvány, noha a hiányos, vagy talán szánt szándékkal kifacsart történelmi ismeretek már nagyon szúrták a szemet ( két dolog: Ibellini Balian soha nem volt kovács Franciaországban, egész életét a Szentföldön, Balduin király mellett töltötte el, Chatillon Rajnald pedig Antiochia hercege volt – igaz később száműzték – nem pedig a templomosok nagymestere – és a többi hülyeséget is hagyjuk inkább). Ennek ellenére képes voltam megnézni nem csak egyszer.
És ím, az ősi legenda, amiről azt gondolná az ember, nem lehet elrontani (kivéve a Kevin Costner féle verziót –de azon legalább lehetett röhögni). Pedig igen! Mert először is: se látvány, se izgalom (talán nem ért rá a CGI-csapat?).
Noha oly bíztatóan kezdődött: pl. Oroszlánszívű Richárd meghal az elején! Egy Robin Hood történet esetében ez a legnagyobb szentségtörés, hisz derék hősünk ált. abban az időben küzd a gonosz János herceg ellen, míg Richárd a Szentföldön harcol, illetve raboskodik később mindenfelé. Ám a történetek végén mindig hazatér, igazságot szolgáltat hőseinknek, aki boldogan… Itt viszont pofon vágva a legenda, Richárd úgy hal meg, ahogy a nagy könyvben írva vagyon – dörzsöltem a tenyerem: ebből tök jó film lesz!
Aztán jön Godfrey meg a francia Fülöp Ágost. Aki mit tesz isten: marhára vágyik Anglia elfoglalására. (Hogy honnan, mely forrásból az ötlet – rejtély!) Innentől követhetetlen bénázások, több szálon futó cselekmény, amik valahogy nem is kapcsolódnak egymáshoz, és nem értjük, mi a fenének kellenek a franciáknak a béna János még bénább alattvalói. Hogy aztán egy kb. 20 főt felvonultató csatajelenetben (a la normandiai partraszállás vérszegény kiadása) visszaküldjék a csiga (bocs kagyló!) zabálókat a tengerbe. Ennyi, vége.
A „segítem a szegényeket, elveszek a gazdagoktól” mindössze egyszer fordul elő, a jóságos földesúr (hol volt ilyen a 12. században, istenem?!), együtt dolgozik hű jobbágyaival, a végén meg kommunát alapítanak az erdőben. (Induló eretnekmozgalom?)
Ha pedig a Robin Hood történetek alapvonását, a bravúros íjászatot keressük – hát azt hiába keressük. Mint ahogy azt is: mi a fenét akart ezzel az egésszel a mester?
No és a szereplők! Miért volt annyira muszáj Russel Crowe? Legalább oly rossz a szerepben, mint Kevin Costner. Csak mert jó Maximus volt és hozott pár Oscart? Egy majd ötvenes fazonnak soha nem hiszem el a harmincas éveinek elején járó Robint, bármennyire is ki legyen gyúrva! És Mariann/Marion Cate Blanchett? Inkább korosodó apácának néz ki a szerepben, mint harcos amazonnak (de nyilazni azért tud!). Mark Strong hozza a szokásos gonoszt, csak épp se súlya, se feladata nincs – a végén meg nagy kínnal csak megölik. Akár a filmet. (Talán a matuzsálem Max von Sydow ér valamit, de az a gyalázatos kardlengetés a végén…)
Szóval: Ridley Scottot azonnal odaparancsolni az Alien prequereljéhez, és soha többé nem engedni történelmi filmet rendezni! Mert a végén még Hófehérke és a hét törpe lesz a százéves háborúból!
