Orosz film manapság nem nagyon jut el a hazai (és a nyugati) mozikba. Az idősebb korosztály emlékei közt talán még elevenen élnek a kötelezően megtekintendő szovjet partizánfilmek (amik elrettentő utóhatással bírhattak bármely egyéb orosz alkotással szemben), az ifjabbak számára meg Oroszország ismét a nagy, gonosz medve, amely nem hadsereggel és ideológiával, hanem olajjal, földgázzal és irdatlan mennyiségű pénzzel próbálja megfojtani a Nyugatot (meg persze minket is). Szóval nincs ismert orosz film. Ami siker volt, az az Éjszakai őrség és a Nappali őrség – igaz mindkettő sci-fi, és nem sokat árul el (a mai) Oroszországról. (Talán csak annyit, hogy a mai napig lepukkant lakótelepek között él az emberek nagy része, isszák a teát és dosztojevszkiji végtelenségű hosszú orosz beszélgetéseket fojtatnak. Hála Istennek azért ott domborít a dögös végzet asszonya: Zsanna Friszke – akiért érdemes mégis orosz mozit nézni!)És most Andrej Kavcsuk elkészítette minden idők legdrágább és – állítólag – leglátványosabb orosz filmjét – az orosz történelem egyik legvitatottabb alakjáról.
A sztori (amit orosz Titanicnak, vagy Pearl Harbornak is titulálnak – ami annyiban igaz, hogy hasonlóan keretes szerkezetű: a megöregedett hősnő emlékszik vissza az ezer évvel ezelőtti eseményekre) röviden: Alexander Vasziljevics Kolcsak admirális (Konsztantyin Habenszkíj – az orosz Csányi Sándor az összes Őrségből) annyira frankón védi a Balti-tengert a németektől az I. világháborúban, hogy a cár kinevezi a fekete-tengeri flotta parancsnokának. Majd a forradalom után a fehérek egyik vezére lesz, és Szibériából próbálja meg megdönteni a bolsevikok hatalmát. Közben a szerelmi szál: Kolcsak beleszeret első tisztje feleségébe, Annába (Elizabeta Bojarszkaja), de szerelmük sajna nem teljesülhet be. (egyrészt az admirális nős, másrészt bizonyára impotens, mivel a 130 percnyi vetítési idő alatt – szemérmesség ide vagy oda – csupán elragadtatott kézcsókokig jut el. Bár mondjuk Anna annyira izgalmas a filmben, mint egy bádogbögre – így nincs is min csodálkozni) 
Szóval érdekes film. Valahol jól tükrözi az orosz skizofréniát és kisebbrendűségi érzést, ami mindig is áthatotta az orosz lelket. Mert egyrészt: a látvány káprázatos (szuper a CGI csapat), a statiszták száma John Woo Red Cliff-jével vetekszik, a cselekmény eposzian hömpölygő és tolsztojosan oroszos – mégis ott a hiányérzet. Mert hol a történelem? Az a bizonyos orosz történelem?
Szóval ez a fránya Kolcsak. Gyorsan szögezzük le: a szerelmi szálnak van valós történelmi alapja, na de a többinek? Az admirális – kommunista történetírás ide vagy oda – bizony mai ismereteink szerint sem nagyon férne bele a pozitív hős szerepkörébe. Az igaz, hogy 1918-tól harcolt a gonosz bolsevikok ellen, de Szibéria
diktátoraként nem éppen lágy szívéről volt híres (mint több francia szemtanú – a franciák támogatták főleg – megemlíti a legyilkolt, terményüket oda nem adó parasztok ezreit, a kifosztott városokat és a levert lázadásokat, amik a fehérek önkényeskedései ellen törtek ki.). Jó, jó: a bolsevikok sem voltak különbek. De a diktátor az diktátor színtől függetlenül. Igaz, Sztálinról is csak életében csináltak pozitív filmet! (Eizensteinnek, amikor elkészítette a Retteget Iván második részét – és mindenki ráismert Sztálin módszereire, s a cárban magára a diktátorra – sürgősen öngyilkosnak kellett lennie). Szóval sántít a filmben ez az orosz történelem.Másrészt, mintha a 20. század elejének Oroszországa csupa pezsgés, csupa bál, csupa optimizmus lett volna. Nem látni egy nyomorgót, egy földbevájt kunyhóban lakó parasztot, egy agyonhajszolt munkást sem. A háborúban elpusztult, éhen halt, halálra fagyott milliókról nem is beszélve. Mert a forradalom az csak úgy magától kitört! Mintha maguk az oroszok felejtették volna el, hogy 1917 februárjában híre hamva sem volt még a bolsevikoknak (Lenin elvtárs épp Svájcban gyógykezeltette magát). A forradalom azért tört ki, mert millióan nyomorogtak, miközben Kolcsak és társai pezsgőt ittak kaviárral, és non-stop buliztak a valcer zenéjére. Ez valahogy kimaradt.
Orosz skizofrénia: idealizálunk, nem nézünk szembe a múlttal – a fehérek csak úgy vannak (azonosulni nem lehet velük), a bolsevikokat meg sehogy sem ábrázoljuk. Inkább lesütjük a szemünket és hallgatunk. Így maradnak Kolcsak arctalan ellenfelei, s a „gonosz” kommunistát is csak egyetlen birkabőrkabátos Csekista jelenti, aki halálában is megalázza a derék admirálist. Akiről a film végéig nem derül ki, miért is harcolt. Szóval nagy durranás, az átélhetőség lehetősége nélkül.Egyelőre marad tehát az összes Őrség, no meg Zsanna Friszke. Ezek az orosz dolgok megérik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése