Jason Donovan - Let It Be Me (2008)

Volt 1988 közepén két kócos-szöszke ausztrál fiatal, egy fiú és egy lány, akik az ott futó végeérhetetlen szappanoperában a Neigbours (Szomszédok) egyik szériájában tűntek fel, s hamarosan ország-világ (de mindenképpen az egykori brit gyarmatbirodalom) kedvenc szerelmespárjává váltak. A két széles mosolyú szöszke aztán énekelni is kezdett, előbb külön-külön, majd 1989 nyarán egy blockbuster listavezető duettet is letettek az asztalra Especially For You címmel. A fél (sőt egész!) világ tizenévesei zokogták el magukat rajta, vagy bújtak egymáshoz fülledt hangulatú házibulikon.

A két szöszke ausztrált Kiley Minogue-nak és Jason Donovan-nek hívták.

Az egyikből giga-mega sztár lett, világkörüli turnékkal, napjainkig ívelő szupersztár karrierrel. A másik...

A másik – úgy tűnik – eltűnt a süllyesztőben. Pedig 1988-1990 között ott virított a posztere a hamvas leányszobák falán, a Stock-Aitken-Waterman trió (mely Kiley karrierjének indulását is egyengette), pedig rendre szállította a slágereket, egyiket a másik után. Még a ’90-es évek elején is eladási csúcsokat döntött Greatest Hits albuma; a fiuk úgy fésülték a hajukat, mint ő, s zokogtak a lányok, ahogy pengette a gitárját trendi bőrzakójában a tábortűz mellett a régi, ’60-as évekbeli feldolgozásra: Sealed With A Kiss.

Ma, ha megkérdeznénk, ki is volt ő, talán senki sem tudja a választ. Rákeresve a neten egy gyűrött arcú negyvenes néz vissza ránk, a szőke lobonc bizony mára már erősen megkopott, s a szemek alatt is ott a táska. Az egyik blogbejegyzésben pedig ott virít: Jason... Who?

Aztán olvasom a híreket a hírnév elszállta utáni depresszióról, a piáról, a kábítószeres utazásokról – a gyorsan jött sztárlét nem kívánatos mellékhatásairól. („Csak azt tudom mondani, hogy akkoriban elég volt egy csík kokaint felszippantanom ahhoz, hogy minden jó legyen. Felhalmozódnak a problémák? Tolj egy csíkot. Ki kell takarítani a lakást? Egy kis kokóval ez is kellemes" – nyilatkozta 2007-ben a Guardiannek.)

Aztán olvasom a híreket a „süllyesztő”-ről, Kiley sikereiről, a celebritás magánéletéről, a műtétekről és felépülésekről, meg arról, hogy néha csak meglátogatja Jasont. Hisz földiek lennének, vagy mi a szösz?

Olvasom a híreket a lemezszerződések megszűntéről, a visszavonulásról, a házasságról, két bájos gyerekről, s arról, hogy a mai lányok már nem sírják el magukat... Sealed With a Kiss...

Lehetetne tehát Jason a múlt idők és múlt sztárok egyike. Lehetne egy elfelejtett arc, szakadt szélű plakát, gyűrött fényképp egy emlékkönyvben. Álmokban felsikoltó tinik egykori bálványa.

Lehetne.

2008 novemberében albumot adott ki. Senki sem tudott nagyon készültéről, ezért lehetett őszinte, mindenféle manírtól mentes (mint a korábbi bejegyzésben emlegetett Fenyő Miki A Fenyő című albuma). Megtehette. A zenéhez nem maradt hűtlen, bármikor le lehet porolni azt a szívtipró gitárt, s megkócolni a ritkás sörényt.

A Let It Be Me 17 feldolgozást tartalmaz. Olyan slágereket az 1950-60-as évek fordulójáról, amiket még ma is hallhatunk – filmek betétdalaiként, bár talán senki sem tudja már kihez is, mihez is kötni őket. A számok a régi, romantikus, szirupos szerelmi érzéseket elevenítik fel, visszafogottak, finoman hangszereltek – az előtérben Jason nem megkopott, még ma is fiatalos, kellemes tenorja.

A borítón időtlen kép. A fehéringes-mellényes, kócos fiú, lehet akár a húsz évvel ezelőtti, lehet a mostani Jason is. A Photoshop teszi, a smink, vagy az élet – ki tudja? A hátoldalon ősöreg wurlitzer, előtt a mai Jasnon áll, öltönyben, rövidre nyírt hajjal. Hallgatja a régi slágereket.

Kicsit olyan ő is, mint azok: megkopott, de örökzöld. A ráncok az arcon nem az öregség – az érettség jelei. Hallgatja a zenét, mely fiatal korában – meglovagolva az első retrohullámot - neki is szólt, s most ő énekli a fiataloknak. A klasszikus örökzöldek: Be My Baby, Dream Lover, Sea Of Love, If I Only Had Time... S bónusznak: Dreamboats And Petticoats – Cliff Richard slágere volt 1961-ben, s a mostani albumon is a Cliffet kísérő, zseniális gitáros penget: Hank Marvin a The Shadowsból.

Időutazás. Egy csipetnyi romantika az evergreens hullámzáson.

Köszönöm Jason. Azt hiszem, ha így folytatod, nem tűnsz el a süllyesztőben. Nem a tömegnek kell zenélned, hanem az értőknek, akik mindig is emlékeznek majd rád. És a tábortűzre, gitárral a kezedben...

Sealed With A Kiss...