A Mester

1985, vagy 1986 tele lehetett, már nem emlékszem. Ültem az esztergomi Ferences Gimnázium egyik tantermében, este felé, amikor végéhez közeledett a tanítási idő, s valaki a padok között előreadott egy könyvet. Tanulni – már akkor is – nem mindig szerettek a diákok, nekünk azonban más lehetőségünk nem nagyon volt az illegális melléktevékenységre, mint az olvasás. Az árgus tekintetű felügyelő szerzetes, a prefektus szeme mindent látott. A tanulmányaiddal foglalkozz, kisfiam!...

A könyv címe A Karvaly árnyékában volt, írója meg valami Leslie L. Lawrence... Csak mikor végigolvastam, néztem meg az impresszumot: angol, vagy amerikai a könyv? Ki fordította? Mert, hogy nem magyar a szerző, abban biztos voltam. Ennyire ízig-vérig nyugati krimit magyartól még eleddig nem olvastam, hasonlót nálunk akkor csak a félistennek tartott Nemere István írt, akinek – bocsássa meg nekem! – akkori könyvein (minden olvasmányosságuk ellenére) bizony erősen érződött a „szocialista tábor” belénk is folyamatosan sulykolt szemlélete és világképe.

A könyvet Lőrincz L. László írta. Soha sem hallottam róla. A könyv mégis annyira eredeti, annyira ötletes volt, hogy sokáig el sem hittem, hogy tényleg hazánk fia. Aztán kezembe akadt a Nagy Kupola szégyene, a Hosszú szafari, meg a Föld alatti piramis. És megérttettem, hogy sci-fit és krimit - „igazi” sci-fit és krimit - , bizony nem csak a túlspilázott Nemere tud írni nálunk! Mégpedig olyan történeteket, melyek megállnák helyüket bármely amerikai, nyugat-európai könyvesház kirakatában, ne adj isten még egy hollywoodi producer asztalán is, ha épp eredeti forgatókönyv után kutatna.

Keresni kezdtem a könyveit - és még mindig nem tudtam róla semmit. Jött a Vérfarkas éjszakája, majd a Huan-ti átka. Olyasmi történt, ami azóta is csak nagyon-nagyon ritkán fordult elő velem: mindkét könyvet egyetlen nap alatt olvastam ki! Éreztem a szent révületet, az izgalmat a gyomorszájban, s mint a szivacs, szívta befele a szavakat az agyam, s magam is feloldódtam a történetben, együtt küszködtem, örültem és szenvedtem a szereplőkkel, s velük együtt szakadt fel belőlem a sóhaj, mikor minden mozaikdarab a helyére került. Van erre egy csúnya irodalmi szakszó: katharzis.

Évekkel később, a 90-es évek elején megismertem. Szegeden, egy író-olvasó találkozón. Aztán másokon is. Nem hiszem, hogy emlékszik rám. Egy voltam a sok között, kezemben dedikálásra váró könyvek:

- Nem túlzás kicsit, hogy a főhős, aki magas, jóképű, széles vállú, minden műben elfogyaszt vagy nyolc nőt? – kérdeztem dadogva.
- Istenem, mindig is James Bond szerettem volna lenni. Nézzen rám: alacsony vagyok, kövér és kopasz! – És fülig ért a szája. Utána odakanyarította a nevét: Lőrincz L. László... Leslie L. Lawrence... Frank Cokney.

Már tudtam, hogy orientalista tudós, mongolul és tibetiül beszél, s elutazik mindenhova, ahova hőseit is repíti képzelete szárnyán. Igaz, a tudós társadalom enyhén lenézi. De ez nem izgatta túlságosan. Ők kevesen vannak, az olvasok meg sokan...

Utána bekerült a Friderikusz Showba, majd a Meglepő és Mulatságosba (ha egyáltalán emlékszik ezekre a műsorokra még valaki.). Felfedezte magának a média. Ült ott a „sztárok” között, kedvesen raccsolva lökte a sztorikat és mosolygott, mosolygott. Nem illet közéjük, ki is kopott a rivaldafényből. De ez sem érdekelte. Hisz megmaradtunk neki mi, az olvasók.

Mert Laci bácsi irgalmatlanul jó mesélő. Jókai és Krúdy óta az egyik igazán jó mesélőnk. Még akkor is tartom ezt, ha ma már ritkán olvasom őt – ne haragudjon Mester, de néha már egy kicsit önmaga epigonja! Talán nem tud, de nem is akar túllépni a saját jól bevált sablonjain. Ennek ellenére akkor is a legjobb mesélő! A krimijei a tanítva szórakoztatás iskolapéldái, az ember mindent megtudhat a távol-keleti misztikáról úgy, hogy közben észre sem veszi, s közben majd meg szakad a nevetéstől a sok humoros mellékszereplő csetlései-botlásai láttán. A sci-fijei pedig – ha a világ boldogabbik felén születik, már hollywoodi blockbusterek elején virítana a neve, s közelébe lenne Asimovnak, Heinleinnek, és Philip K. Dicknek. De talán leginkább a példaképnek tekintett Alistair MacLeannak.

De nem oda születetett, hanem ide. Így megmaradt nekünk, csak nekünk.

Lőrincz L. László, Lesle L. Lawrence, Laci bácsi ma lett 70 éves! Még egyszer ugyanennyit, és soha ne tűnjön el szeméből az a huncut csillogás.

Isten éltesse!