Az utóbbi időben mintha elharapóztak volna a kereskedelmi csatornákon futó tehetségkutatókkal, valóságshow-kkal kapcsolatos negatív hangok. Több internetes oldalon, fórumon felháborodott kommentelők kiabálnak csalásokat – még komoly hírportálok is kétségeiket fejezik ki a beszavazások tisztaságával kapcsolatban -, sőt, még egy sok igazságot hordozó, de erősen sarkos videomontázs is kering a közösségi oldalakon.
És mindenki szid, mindenki lehord mindenkit (szereplőket, szerkesztőket, műsorokat), csalást kiállt, mivel kedvence kiesett, az énekverseny legtehetségesebbjét kiszavazták – sorolhatnám.
És persze szapulják a kereskedelmi médiát, hogy szemetet gyárt, meg ezt hogy lehet, meg népbutítás, meg buta nép…
Ezerfejű Cézár – ezt mondták egykor a rómaiak az amfiteátrumok közönségére. Mert az amfiteátrumban a nép volt az isten, s még a leghatalmasabb uralkodók sem szállhattak szembe akaratával. (Kivéve az egy Iustinianust a Kr.u. 532-es Nika-felkelés idején – de az ára is megvolt: állítólag 30.000 halott!)
Azaz: azért van ilyen műsor a tévében, mert van rá célközönség – nem is kicsi! -, van SMS-t küldő szavazó elég, s a prüszkölők is nézik (hisz különben miért prüszkölnének?). Ha nem nézné a kutya sem Beköltözős „Szilikon” Bogika esztrádműsorait Beköltözős „Depressziós” Béluska ölében, akkor nem lenne ilyen műsor. Ennyi. És nem kell rögtön összeesküvést kiáltani, ha kedvenc énekesünk kiesik, s egy valóban fahangú figura nyeri majd az amúgy énekeseknek meghirdetett műsort. Mert a közönség nagy része nem műértő, nincs zenei képzettsége, s talán valóban hallja a hamis és hörgős hangokat, de: „olyan cuki”, „olyan helyesen néz”… Szóval beszavazzák, SMS-ezik, telefonálják. És nyer. Végül is a faktort keresik, nem az énekhangot… A közönségfaktort.
A kereskedelmi tévé nem közszolgálat, nem is oktató-nevelő intézmény. Belőlünk, nekünk él. Olyan műsorokkal, amilyeneket mi, az „ezerfejű Cézár” követelünk ki. S ha ez borzalmas, rettenetes, hányadék… (folytassa mindenki, ahogy neki tetszik), akkor bizonyára ez kell nekünk. Nem a tévékről állít ki szegénységi bizonyítványt (a kertévé kapitalista vállalkozás – a pénzkereset a lényege, s ez csak a piaci igények feltérképezése, kiszolgálása alapján lehetséges), hanem rólunk, nézőkről. Csodálatos módon mutatja be szellemi elbutulásunkat, a húsz év (vagy még régebbi) oktatási politikájának (s vele minden poltika) csődjét. Hogy a lakosság nagy részének nem a tehetség számít, hanem a celebfaktor.
Pedig, ha csak kicsit is gondolkodnánk, egyszerű lenne a megoldás. Mindannyiunk kezében van egy távirányító. Ha sokan kapcsoljuk ki a zavaró műsorokat, egy idő után megszűnik a probléma. Több esélye van, mint az öncélú hőbörgésnek.
De akkor min fogunk utána csámcsogni?
És mindenki szid, mindenki lehord mindenkit (szereplőket, szerkesztőket, műsorokat), csalást kiállt, mivel kedvence kiesett, az énekverseny legtehetségesebbjét kiszavazták – sorolhatnám.
És persze szapulják a kereskedelmi médiát, hogy szemetet gyárt, meg ezt hogy lehet, meg népbutítás, meg buta nép…
Ezerfejű Cézár – ezt mondták egykor a rómaiak az amfiteátrumok közönségére. Mert az amfiteátrumban a nép volt az isten, s még a leghatalmasabb uralkodók sem szállhattak szembe akaratával. (Kivéve az egy Iustinianust a Kr.u. 532-es Nika-felkelés idején – de az ára is megvolt: állítólag 30.000 halott!)
Azaz: azért van ilyen műsor a tévében, mert van rá célközönség – nem is kicsi! -, van SMS-t küldő szavazó elég, s a prüszkölők is nézik (hisz különben miért prüszkölnének?). Ha nem nézné a kutya sem Beköltözős „Szilikon” Bogika esztrádműsorait Beköltözős „Depressziós” Béluska ölében, akkor nem lenne ilyen műsor. Ennyi. És nem kell rögtön összeesküvést kiáltani, ha kedvenc énekesünk kiesik, s egy valóban fahangú figura nyeri majd az amúgy énekeseknek meghirdetett műsort. Mert a közönség nagy része nem műértő, nincs zenei képzettsége, s talán valóban hallja a hamis és hörgős hangokat, de: „olyan cuki”, „olyan helyesen néz”… Szóval beszavazzák, SMS-ezik, telefonálják. És nyer. Végül is a faktort keresik, nem az énekhangot… A közönségfaktort.
A kereskedelmi tévé nem közszolgálat, nem is oktató-nevelő intézmény. Belőlünk, nekünk él. Olyan műsorokkal, amilyeneket mi, az „ezerfejű Cézár” követelünk ki. S ha ez borzalmas, rettenetes, hányadék… (folytassa mindenki, ahogy neki tetszik), akkor bizonyára ez kell nekünk. Nem a tévékről állít ki szegénységi bizonyítványt (a kertévé kapitalista vállalkozás – a pénzkereset a lényege, s ez csak a piaci igények feltérképezése, kiszolgálása alapján lehetséges), hanem rólunk, nézőkről. Csodálatos módon mutatja be szellemi elbutulásunkat, a húsz év (vagy még régebbi) oktatási politikájának (s vele minden poltika) csődjét. Hogy a lakosság nagy részének nem a tehetség számít, hanem a celebfaktor.
Pedig, ha csak kicsit is gondolkodnánk, egyszerű lenne a megoldás. Mindannyiunk kezében van egy távirányító. Ha sokan kapcsoljuk ki a zavaró műsorokat, egy idő után megszűnik a probléma. Több esélye van, mint az öncélú hőbörgésnek.
De akkor min fogunk utána csámcsogni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése