Egy belga gondolatai 2. - Üdvözlet a győzőnek!

Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szívünkön,
Ki, íme, száguldani akar.

Kedves Viktor!

Engedd meg, hogy tegezzelek. Egyrészt, mert csupán pár évvel vagy idősebb nálam, másrészt, 1990 tavaszán Te javasoltad mindannyiunknak, akik mind Szegeden, ahova egyetemre jártam, mind a kisvárosban, ahol most élek, hallgatunk Téged, meg Tamást, és együtt készültük a változásra (és még létezett a 35 éves korhatár a Fideszben, s szakállas voltál, hosszú hajú, szakadt farmerdzsekiben – amit tanítványaim már nem hisznek el, hiába elmesélem!). Igaz, azok más idők voltak, de talán a közös eszmélés, s ’89-90 pezsgése mégis csak feljogosít rá.

Szóval eljött a nagy nap. Hosszú volt a nyolc év, főleg az utolsó négy. Amikor mindig csak egy paraszthajszálon múlott, s nagyon közel volt a süllyesztő is. De most elérkezett, sikerült. Ismét célba értél. Nem a pártod. Te. Hisz maga vagy a párt – ezt Te is jól tudod. Ezért kell őszintének lenni magamhoz, s magadhoz: kiérdemelted, kiküzdötted. (És most hagyjuk a nevetséges – de sokak által sajnos komolyan gondolt - jobboldali hitvallást, ami szerint a miniszterelnökség a jobboldal vezérének istenadta joga, amit mások csak úgy bitorolnak.). De másban is őszintének kell lennem: nem lesz könnyű. Már ha komolyan gondolod.

Idézet a Pókemberből (fintoroghat bárki, ugyanolyan kultikus figura mára ő a világon, mint nálunk Mátyás király!): „A nagy erő nagy felelősséggel jár!” Hogy miért mondom: mert mostantól kormányoznod kell, Viktor. Igazából. Felelősséggel. Nem csak „úgy tenni”, ahogy Ferenc testvér csinálta.

Az emberek ugyanis nem hülyék. Most már nem. Nem lehet őket hangzatos, populista maszlagokkal etetni, meg koronát úsztatni és tehetségtelen filmrendezők zsebébe nyomni milliárdokat nézhetetlen történelmi filmekért. Meg állandóan sötétben bujkáló kommunistákat keresni, állandóan felelősségre vonni. Azaz lehet – csak épp nem sokáig. Mert a svájci frankban eladósodott tömegeknek, a munkanélkülieknek, a cigányoktól rettegő vidéki magyaroknak, meg a gárdistáktól rettegő vidéki cigányoknak ez nem elég. Nekik nem duma kell: cselekvés. Ha nem is kolbászból kerítés, de némi mézesmadzagból. Mert hülyék nem vagyunk – tudjuk: nincsenek csodák – de látni szeretnénk, hogy tényleg nekifeküdtök a változtatásnak. S ha ti is összeszorítjátok a fogatokat, mi is fogjuk.

Mert nem lehet pusztán úgy tenni, mintha.

Mert ott van a Gábor. Nem, nem a leamortizálódott szocik. A Gábor, s mögötte a „rettenetes tagság”. Tudom szinte már elcsépelt szidni a Jobbikot, meg nácizni, meg szélsőségesezni. Ott vannak közöttük ezek is vastagon, de a Gábor, a Gábor más. Ugyanis ő is miniszterelnök akar lenni (nem szeretne, ez nagy különbség!), és nem kicsit – nagyon. És ne tévesszen meg senkit, hogy csak 48 mandátum! A Gábor sem hülye, jól meglovagolta a populista maszlagot meg a kiszolgáltatottságot, meg az istenadta magyarság lelke mélyén megbúvó gyűlöletmorzsákat (haj, de utáltuk mi mindig is a németet, szerbet, románt, zsidót, cigányt, akik keserítették ezeréves gyönyörű történelmünket! S hogy dörzsöltük össze a tenyerünket, amikor mindezeket vitték – s a vagyonuk, házuk, kertjük, egyebük végre a miénk lett!), s megkapaszkodott a parlamenti patkóban, mert tudta, ez viszi közel az áhított célhoz. És nem is akar onnan kikerülni.

A Gábor nagyokat fog belétek harapni, Viktor, s neki semmi sem lesz drága – mint ahogy Neked sem volt 2006 viharos őszén néptribunként, kordonokat bontva. Mert a Gábornak ellenzékben nem kell eljátszania a demokratát. Mint ahogy Te sem kaptál érte büntit, amikor kicsit átlépted az európai normákat. És szabadon kutathat, leleplezhet, szembesíthet, s ez igen gyakran kellemetlen lehet. Sőt: kényelmetlen. (És még véletlenül sem ajánlom azt a jobboldali taktikát, hogy a szélsőségesek gondolatvilágát beépítve a kormányprogramba amortizáljátok le őket. Belebukott ebbe Teleki, meg Antall, meg még jó néhányan. Aztán tudod, mi lett a vége!)

Szóval ezért. Ezért kormányozni – muszáj. Olyan igazian. Összeszorított fogakkal, keményen, s mindenkinek beállni a sorba. És a férgesét kigyomlálni a saját sorok közül is, mert ha nem teszitek, a Gábor megtalálja őket, s jó, ha tudod: sokaknak napi betevő, s az igazság forrása a Kuruc.info. Szóval a számonkérést nemcsak a vörös sarokban, hanem a narancsban is elindítani (hisz ugye Te sem hiszed, hogy a 90%-ban Fideszes önkormányzatokban csupa Grál lovag ült, aki úgy vigyázott a közpénzére, mint Ginevra saját erényére!).

És ha valóban kormányoztok, csakis akkor pukkad ki a radikális lufi, s a szent őrültek mennek vissza oda, ahonnan jöttek: a néha nevetséges hagyományőrző klubokba, meg a „nemzeti” rock koncertekre 20 fős közönségnek. (hinnéd, hogy régen ennyien voltak?). És közben nem félni elmondani az embereknek, mi a helyzet (valóban szarban van az ország, és egy ideig ott is marad), mit vártok el tőlük (türelem, megértés, fogak összeszorítása – meg a nadrágszíjé), s ezért Ti mit adtok (korrupció felszámolása – saját berkeken belül is! – és puritán önfegyelem politikusaitok körében is; a gazdaság beindítása, az adózás javítása, az oktatás komoly reformja – hogy érjen is valamit, a cigánykérdés rendezésének elindítása - nem csak szóban, szemforgató ájtatossággal). S mindezt kőkeményen, következetesen - ha kell adminisztratív erővel – végrehajtani.

És megérteni: ennek a sokat szenvedett országnak a lakói nem „magunkfajták” és „magukfajták”. Csupán emberek, akiknek ez a hazája. Mert a magyarságot különbözőképpen lehet megélni, mindenkinek saját magának. Valakinek úgy, ahogy Ti gondoljátok, valakinek meg máshogy. És abból semmi jó nem származik, ha a bevallottan 15% vallásos mellett a többinek is kötelezővé teszik a hitéletet, ál-keresztény módon szabályozni akarják a párkapcsolatokat, vagy egyetlen, üdvözítő ideológiát kell követniük (láthatod, hisz tanultad-tapasztaltad, hova vezetett mindez a 20. században!). Így bizony vissza kell fogni a kicsinyes bosszúért lihegőket, a hirtelen megtért neofitákat, akik a koncért fideszesebbek akarnak lenni a Fidesznél, a szent hittől lobogókat (s bizony az egyházakat is!), s megérteni: bár különbözőek vagyunk, de mindannyian élhető országot szeretnénk. Ahol mindenki (pártállástól, hitbéli meggyőződéstől, világnézettől függetlenül) megtalálhatja a boldogulását. Nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Csak akarni kell. És áldozatot hozni érte. Így hiteletek lesz, akkor be lehet rendezkedni hosszabb albérletre is. (De ne feledd: csakis albérletre!)

Ha ez a szándékod, én bizalmat szavazok Neked. Nektek. Még akkor is, ha nem Rátok tettem az X-et. (A Te hibád: olyan embert indítottál a körzetünkben, akinek olyan sok van a rovásán, hogy a Dunától a Tiszáig ér, s finoman szólva is egy idióta. S akit Te – ki tudja milyen megfontolásból – kiváló embernek és nagyszerű polgármesternek tartottál, aki példa értékű. Így inkább adtam a voksom az SNI-s gyerekkel foglalkozó gyógypedagógusnak, mert ezt csakis őszintén lehet csinálni, s ez valamit elárul emberi habitusáról) Ez azonban mit sem változtat a bizalmon.

De Nektek is tennetek kell érte. Mert a bizalom hamar elenyészik (lásd az előző bejegyzésben Liviust - ami igazi lain, és nem a voluntas tua kicsit nyögvenyelős, nyelvtanilag is helytelen kifacsarása, már bocs!). S én mindig arra okítom a tanítványaimat, hogy merjenek és tudjanak gondolkodni. És ne féljenek feltenni kérdéseket. És lehetőleg ritkán tegyenek bármit is pusztán csak hitből (hisz a hit Istené, és csak a bizalom az emberé!), hanem próbáljanak a dolgok mögé nézni. Még akkor is, ha nem mindig tetszik, amit ott látnak. Mert egyszer ők a Te választóid is lesznek.

Így had fejezzem be, mint kezdtem, Adyval:

Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.