"V" - mint visszatérés

Tizenhat év után újra feltűnnek a városméretű UFO-k a Föld jelentősebb városai, de leginkább Amerika fölött, az „egyetlen országban, ahol UFO-k szoktak megjelenni” (by Monsters vs Aliens). Kenneth Johnnson 1983-as alaptörténetének újrabootolásáról van szó, ami a gonoszufós-inváziós filmek egyik alfája és omegája, s amiből a Függetlenség napja, a Háború a Földön és az Alien Nation sorozat is előbújt.

Johhnson inváziós minisorozatát egy évvel később követte a történet lezárásával íródott The Final Battle, majd ennek sikere után egy egy évadot megélt tévésorozat is, aminek aztán sikerült a nézhetetlen gagyi kategóriájába lökni a történetet, így el is vérzett az évad végére. Maga a sztori azonban volt annyira ütős, és hagyott annyi nyomot maga után, hogy majd húsz év múlva az ABC láthatott fantáziát újraélesztésében.

Itt valójában nem újragondolásról (mint pl. a BSG, vagy a Star Trek esetében láttuk), hanem frissítésről van szó: a 80-as évek közepén játszódó sztorit egyszerűen csak mai környezetbe helyezték.

A lényeg (s amivel nem lövök le nagy poént, hisz a 80-as évek végétől, a műholdas adások elterjedésével nálunk is nyomon követhető volt a sorozat), hogy a gonosz, hüllőformájú alienek embernek álcázva magukat próbálják meg uralmuk alá hajtani a Földet. Míg azonban az eredeti változatban erős náciellenes felhanggal operáló megközelítést láthattunk (egyenruhák, fajelmélet, zászlók, a Hitlerjugendhez hasonló ifjúsági szervezet stb.), addig a modern kor modern kihívásainak megfelelően a támadók a nagyvárosi terrorizmus teljes eszköztárát és eszmeiségét használják fel céljuk elérésére. Épp ezért, míg az alapsorozatban a gonosz elnyomók elleni ellenálláson volt a hangsúly (egyértelműen látszott, ki a jó, és ki a rossz), addig az új történetben a nyomozás, felderítés, a lélektani hadviselés áll a középpontban. Mivel az idegenek már évek óta beépültek társadalmukban, felderítésük sokkal nagyobb nehézségbe ütközik, mint a vörös ruhás, napszemüveges neonácik levadászása.

A főbb karakterek (újságíró, nyomozó, volt zsoldos, ellenálló) megmaradtak, ugyanakkor kiegészültek újakkal is (pap, ügyvéd), az alienek egy része is megőrizte szteccs egyenruháját (most nem vörös, hanem sötétkék), ugyanakkor világuk már nem steril fehér-fekete, hanem élettel teli, s vezetőik is inkább modern kosztümökben-öltönyökben flangálnak. (Már a 80-as években is enyhén röhejes hegesztőszemüvegnek is hátat fordítanak).

Ami nagyon megmarad: a „jó nő egyenlő gonosz alien”-vonal. Az alaptörténetben az ausztrál Jane Badler hozta kiválóan a passzentos ruhában feszítő dögös, pszichopata Dianát, itt a brazil Morena Baccarin (a Firefly-Sereinty Inarája) az elbűvölő, ugyanakkor félelmetes Annát. (A pislogása utánozhatatlan!) És ami még inkább megmaradt, s az alapsorozat csábereje volt: a jó nők hasig kizipzárazott egyenruhája. Ahogy egy kritikában olvastam: az alienek is tuják, hogy méretes keblekkel lehet csak igazán meghódítani az emberiséget. (Meg is kérdezik kb. a 20.percben: „Nincsenek csúnya látogatók?” – de vannak, barátaim, csak ahhoz meg kell nyúzni őket.)

A felütés is erős: jópofa utalások történnek a Függetlenség napjára, egy vadászgép zuhan le látványosan New York belvárosában, s ahogy Anna képe kirajzolódik az űrhajó alján, az valami telitalálat. A pilot nem is nagyon lacafacázik: a karakterek bemutatása mellett szinte azonnal kiderül az alienek álcája és sok egyéb turpissága – nekünk csak hátra kell dőlnünk, és figyelnünk a cselekmény (legalábbis reméljük) további látványos alakulását. (És csak fájlani tudjuk a szintén Firefly-os Alan Tudik rövid mellékszereplését) Legalábbis az elkövetkező négy epizódig. Utána 2010 januárjáig várnunk kell.

We are of peace. Always!