A miértrekről

Azaz: miért a regény és miért a blog.

A regény.
Valójában két oka van. Először: amióta megismertem a betűket (ált.isk. első osztály! – bár van, aki még ekkor és ezután sem, de hagyjuk...) azóta gyakorlatilag folyamatosan olvasok. Mindent. Tehát nem csak könyveket, újságokat – szó szerint mindent, ami betűket és mondatokat tartalmaz. Feliratot a WC falán, óriásplakátot, szórólapot és reklámújságot. Mindent, ami adódik jártamban-keltemben. És, sajnos, megvan az a fránya képességem (de lehet, hogy büntetés), hogy ezek közül gyakorlatilag mindenre emlékezem – minden olvasott dologra ált. isk. első osztály óta. Még most is szó szerint tudok idézni a Winnetouból, vagy Rejtő Jenő Tizennégykarátos autójából („Gorcsev Iván még huszonegy éves sem volt, amikor elnyerte a Nobel-díjat...”) – bár ezek a művek, pláne szerzőik manapság tízből tíz embernek semmit sem mondanak.

Mivel pedig emlékszem, gyakran idézgetek is, ugyanis a manapság talán az egyik legfeleslegesebbnek tűnő szakmában, a pedagógusiban dolgozom. Ezen belül is a diákok által még extrafeleslegesebbnek (és gyakorlatilag megtanulhatatlannak) gondolt magyart és történelmet tanítom. Az évek során csak lassan jöttem rá, hogy az összegyűjtött iszonyatos lexikális tudás rajtam kívül senkit sem érdekel, a tanuló ifjúság nemhogy könyvet nem olvas, a betűket sem ismeri, innét pedig minden nevelési kísérlet meddő.

Azaz meddőnek tűnhet. De mi van, ha mindezt beleírjuk egy könyvbe? Egy olyan könyvbe, ami egyaránt szólhat tizenévesnek és nyugdíjasnak, történelem iránt rajongónak vagy sci-fi őrültnek. Persze, mondhatjátok, merész ötlet és nem is biztos, hogy sikerül. De ezért próbáljuk meg

Másodszor: irdalomoktatásunk maradisága és konzervativizmusa miatt. Mert már vagy szász éve ugyanazt tanuljuk és tanítjuk. Tudom, hogy eretnekség, de a gimnáziumi (mivel ott oktatok) tananyag felét ki kellene hajítani. (Lelkes taps a diákok részéről!) Mert, bár valóban egyre több a funkcionális analfabéta, az oktatás semmit sem tesz ellene! Sőt: örökre elveszi az ember kedvét az olvasástól (és így a szókincs gyarapításától) olyan művek erőltetésével, mint E.T.A Hoffnamm Az arany virágcserép című borzalma, vagy akár az Odüsszeia és Iliász elsőre szörnyű hexameterei. Főleg, ha az ember épp tízes éveinek elején jár és akármelyik számítógépes játék, vagy (ha fiú) az előtte ülő lány formás popsija sokkal jobban érdekli. A lányokat persze más... (Az Ember tragédiájáról ne is beszéljünk, akárcsak az Isteni színjátékról – aki nincs otthon a 19. századi eszmerendszerekben, vagy a középkor kultúrájában, misztikájában, egy kukkot sem fog belőle érteni. Én is csak egyetemen, félévnyi előtanulmány után fogtam fel igazi értelmüket – no de egy 15 éves....?) Természetesen szó sincs arról, hogy Petőfi, Arany, Balzac, Tolsztoj felesleges – csak éppen a szemlélet...! Hiába na: egy fegcske nem csinál nyarat. De, remélem, a könyv sokakat megérint, és sokakhoz szól majd, meg persze tartalmaz hasznos tudást (legalábbis ez a cél. És itt ne beszéljük azokról a történelmi téveszmékről és hülyeségekről, amik szintén kiirthatatlanul, századok óta benne vannak a tananyagban!)

A blog

Természetesen nem minden fér el egy regényben. Sok minden eszembe jut, amit nem lehet beleírni. Így erről szól majd a blog. Filmekről, tévéről, zenéről – és persze könyvekről. Irtó szubjektíven és talán kicsit elfogultan is. Hiszen csak az lesz benne, ami nekem érdekes De – és ezért vannak a kommentek – mindenkinek szíve joga reflektálni rá. Aztán az vagy tetszik, vagy nem. Mindenesetre – remélem – mindannyian jól fogunk majd szórakozni.