A 3. év

Pontosan három éve (2007. november 17-én) indult útjára a történelmi múlt útvesztőiben bolyongó római katona, Secundus, és a Bellum Atlantis története, illetve két éve (2008. július 2-án) a blog. Ezért talán érdemes pár gondolatot szólni az indulásról, s arról is, hová jutottunk.

Az igazság az, egész kicsi korom óta megszállottan olvastam, illetve kisiskolás koromtól meséltem különféle történeteket a szüleimnek, nagyszüleimnek, osztálytársaimnak. De csak sokára, valamikor gimnazista korom környékén kezdtem leírogatni őket – kezdetben kézzel, majd egy ócska, Erika típusú írógéppel. (Valahol szüleim végtelen szeretetét és türelmét jelzi, hogy a lakótelepi lakás szűk terében órákon keresztül képesek voltak elviselni az elviselhetetlen kopácsolást – meg a szomszédokét is.) Ez a szenvedély aztán megmaradt az egyetemi évek alatt is, meg kicsit utána – hogy aztán szép lassan kifulladjon és feledésbe merüljön. A teleírt oldalak pedig dobozba, illetve a ma már sehol nem használható flopi lemezekre. És szépen ott porosodnak ma is.

Az íróból pedig tanár, zenész, botcsinálta életművész lett, szépen gyarapodó famíliával – dehogy gondolt ő a Múzsára, az írógépre (Erika eladásra került – no nem a leánykereskedőknek, csak egy egyetemistának, aki szakdolgozatával kínlódott épp akkor), arra, hogy valaha is újra regényt, novellát – bármit! – írjon.

De néha-néha eszébe jutott egy történet, a római katonáról, aki halála után egy fura világba kerül, ahol találkozik Merlinnel, a nagy varázslóval, a történelem híres személyiségeivel, s egy ismeretlen ellenféllel veszi fel a harcot (szó sem volt még Atlantiszról, meg a történelem menetéről!).

Az ötlet azonban ötlet is maradt, baráti társaságban beszéltem róla néha, s arról, milyen érdekes lenne megírni. Lenne…

Aztán találkoztam Melindával és Karcsival. Nekik volt lelkesedésük, volt némi tőkéjük, végül egy kellemes vacsora után felvázolódott a Bellum Atlantis koncepciója. Hogy ne csak regény, hanem internetes, folytatásos regény legyen. Aztán majd meglátjuk…

2007 novemberében indult a honlap, s működik azóta is folyamatosan, bár egy nagyon komoly fazonírozáson is átesett két lelkes informatikus, Norbi és András jóvoltából (Az író csak írni tud a számítógépen – sajnos!). És ne feledkezzünk el Hatványpatkányról (kiléte egyelőre maradjon titok!), a kiváló középkorászról és irodalmárról, aki folyamatosan javította, korrektúrázta, megjegyzéseivel előrevitte... A nézettség is gyarapodott (bár a honlap sajátosságából adódóan ritka a frissítés), blog is került melléje, ahol az író kifejthette gondolatait irodalomról, zenéről, filmekről, történelemről – azokról a dolgokról, amik szintén érdeklik, s amik nem igazán részei a Bellum Atlantis világának.

Így jutottunk el napjainkig, miközben a Bellum Atlantis története lassan befejeződik. Sok jó, hasznos tanácsot, sok segítséget kaptam közben, no meg rengeteg tapasztalatot, melyek hol előrevitték, hol bizony hónapokig hátráltatták a munkát. De talán ez is kellett.

Megtanultam valamit: nem az író írja a regényt – a regény írja önmagát! Akkor készül, amikor készülni akar. Így sok minden nem került bele, amit korábban gondoltam, s menet közben alakult úgy, ahogy előre nem is terveztem, de nem bántam meg. Most is úgy érzem, olyan irányba megy, amerre ő akar – s mert talán így akarják maguk a Halhatatlan Istenek.

Ducunt volentem fata… - ahogy Seneca mondotta volt.

S bár a történet lassan véget ér, el kell engednem szereplőim kezét, de nem búcsúzom. Még oly sok a történet, s oly sokan lépnek fel a honlapra!

Mindkettőért érdemes.

Köszönöm, hogy velem voltatatok, vagytok és maradtok!

Folytassuk tovább – együtt!