Harrison Fawcett: Katedrális I-IV. Delta Vision, 2012.
Egykoron az igazság meztelenül járt az emberek között,
de mindenki felháborodott, amikor meglátták, hogy pucéran rohangászik. Erre az
igazság kimenekült a városból, elbujdosott, és mit tesz Isten, összefutott a
példázattal, aki díszesen csillogó köntösben járt. Igazságunk a fejéhez kapott,
elkérte a példázat köntösét, és visszament a városba. Mi történt? Az emberek
máris szeretni kezdték az igazságot, és szívesen látták maguk között, ugyanis a
meztelen igazság kurvára nem érdekel senkit!
Thomas Stanley Jacta, a Katedrális fejvadásza
Terenyei Róbertnek és a Delta Vision Könyvkiadónak
köszönhetően sikerült végre elolvasnom minden idők egyik „legsúlyosabb” és
legsokrétűbb magyar sci-fijét, a 2007-ben Zsoldos Péter-díjat kapott
Katedrálist. A helyzetem nem egyszerű: az írót (polgári nevén Fonyódi Tibort) személyesen ismerem, a közös
világlátás, a szimpátia nem teszi könnyűvé az objektív elemzést. Mégis, a
Katedrális olyan könyv, ami mellett nem tud szó nélkül elmenni az, aki olvasta.
Be kell vallanom: először nagyon megijedtem. Az első 20-30
oldal olvasása közben. Az jutott eszembe, hogy bírta értékelni anno a zsűri ezt
a meglehetősen ponyvaízű, közepes munkát? Mert bizony az a pár oldal igencsak
pongyola volt a döcögős, rövid mondataival, az egysíkú karakterekkel, a
„szupertechnológia” meg a „technokrata pokol” állandó emlegetésével. És arra is
gondoltam: hogy bírom én majd ezt 1800 oldalon keresztül!
Aztán beindult! A sztori. Ami röviden összefoglalva ennyi:
A.D. 2294.
A Földet és a környező bolygókat egy ipari
koglomerátumokból álló szervezet, a Novus Ordo Seculorum irányítja. Az
időutazás technológiáját birtokló és így valójában a Föld láthatatlan
kormányaként működő Katedrális egy ismeretlen terrorcsoport felszámolására
különlegesen képzett elitkatonákat küld az ókori Rómába, Néró uralkodásának
idejére. A Kerwin ezredes vezette intervenciós csoport feladata az elkövetők
felderítése és ártalmatlanná tétele. A kommandósokkal tart egy fiatal nő, Tess
Gordon, aki akaratán kívül a Katedrális urainak parancsára részese az akciónak.
Tess nem hisz az időutazásban, mesének véli a démonok és angyalok létezését,
aztán az időn átlépve Kerwinékkel együtt érti meg, hogy a Katedrális lovagjai a jezsuita renddel szövetkezve mindannyiukat félrevezették: Rómában szó szerint a
pokol vár rájuk, és harcuk tétje nem pusztán az emberiség jövője, hanem
tulajdon lelkük sorsa az öröklétben; üdvösség vagy kárhozat…
A ponyvaízűség az első fejezetek után már szinte csak
jelzésként maradt meg, s ahogy haladt előre a történet, úgy mélyült,
hömpölygött (szó szerint!) egészen a nem szokványos végkifejletig. Be kell
vallanom, ilyen sokrétű, átgondolt történetet én még nem nagyon olvastam. Sem
magyar, sem külföldi szerzőtől. Leginkább talán Ken Follett nagyregényeit
tudnám mellé állítani, de azok teljesen más témájúak.
Igaz, az ötlet nem túl eredetei, de az időutazás történetén
keresztül kapunk egy komplett képet az ókori Rómáról, az emberiség misztikus és
kulturális örökségéről, mindezt úgy, hogy nem tolják szájbarágósan,
didaktikusan az arcunkba, hanem minden illeszkedik a cselekményhez. Amitől
pedig az időutazós könyvek olvasója tartani szokott: nincs időparadoxon,
nincsenek ellentmondások, minden esemény, cselekedet illeszkedik egymáshoz, s
minden a műben, akár az elején, akár a közepén, vagy a végén, felvetett
kérdésre választ kapunk.
Egyszóval, a rettenetes terjedelem dacára sikerült ügyesen
ötvözni a William Gibson-féle cyberpunkot a nagy ívű történelmi regényekkel, s
mindezt úgy, hogy nem érezzük a váltások közötti különbségeket.
Természetesen egy ilyen volumenű mű esetében képtelenség
kiküszöbölni bizonyos hibákat. Igaz, ezek csak bosszantó tényezők, nem mennek
az olvasás, az élmény rovására. Csak éppen jó lett volna, ha még ennyire
sincsenek…
A vezető karakterek meglehetősen következetlenek (én nem
igazán találtam szimpatikusnak egyiket sem, ritkán viselkedtek életszerűen). Egyszer
szeretnek, egyszer hirtelen gyűlölnek, aztán (főleg a nők) gyakran sírdogálnak,
mindezt mindenféle ok, felvezetés nélkül. Ha nem lennének a frappáns mellékalakok (a római bérgyilkos Kígyó, az íjász Palmyra, a Katedrális
alkalmazottai: Hands igazgatóhelyettes és Jacta, az intervenciósnak nevezett
kommandósok), akkor nagyon leülne az egész. De hál’ Istennek vannak, s viszik a
hátukon a sztorit (nekem például a Katedrálist irányító Bíboros és Nero császár
alakja tűnt a legjobban kidolgozottnak, holott mindkettő viszonylag keveset
szerepel).
Az olvasást viszont kicsit nehezíti, hogy túl sok a Róma.
Mintha a szerző minden ismeretét le szerette volna írni: szó szerint mindent
megtudhatunk a lakomákról, a kocsiversenyekről, a kocsmákról, bordélyházakról
(mindnhol igen részletesen és naturalisztikusan), de akkor is sok. Igaz,
mint minden eseménynek a könyvben, fontos szerepe van, de megakasztja a
főtörténetet, s gyakran vissza kell lapozni, hogy az ember felvegye a
húsz-harminc oldallal korábban elvesztett fonalat.
Amúgy az ábrázolt Róma hiteles, alig van benne tárgyi
tévedés, a nem ezzel foglalkozó olvasó észre sem veszi (csak a két
„legdurvább”: a többször rendőrökként emlegetett aedilisek valójában rangos állami hivatalnokok voltak, kb. bírói
funkciót töltöttek be. A rendőrök a birodalom városaiban a cohortes urbana, esetleg a cohors
vigilium tagjai voltak. Vagy a római „titkosszolgálat”-ként említett agentes in rebust csak a 4. században
szervezték meg, a regény idejében peregrini
volt a neve.)
Ami viszont tényleg idegesítőnek és dramaturgiailag
feleslegesnek tűnt: a sok öncélú, pornóba hajló szexuális aktus. Általában nem
volt semmi felvezetésük, igazi funkciójuk, s a szereplők gyakran teljesen
logikátlanul hullottak „egyik ölből a másikba”. Egy-két esetben persze meg
lehet magyarázni a Katedrális machinációival, de legtöbbször egyáltalán nem.
Inkább csak értelmezhetetlenné tették a szereplők motivációit.
Mindezek azonban nem igazán zavaró hibák, az élményt nem
rontják le, mely olyan, mint egy hullámvasút: négy köteten át repít minket,
egészen az egyáltalán nem kiszámítható, meghökkentő végkifejletig. Ugyan
Magyarországon értelmetlen ilyesmin filózni, de egy feszesre vágott, angolra
fordított verzió egész biztos tuti nyerő lenne a világpiacon, akár még CGI-vel
tunningolt 3D-ben a mozivásznon is.
Értékelés: 7/10
